Mellbimbó áthelyezés, megereszkedés kombinált műtét után

2017-02-01

Kedves Doktor Úr! Nemrég mellnagyobbító (kerek implantátummal) és mellfelvarró (bimbóudvar körüli metszéssel) műtéten estem át. Az eredménnyel elégedett vagyok. Annyi a problémám, hogy a mellbimbóim a megereszkedés miatt és alkati adottságaimból eredően nagyon lent helyezkedtek el (2-3 cm-rel az áthajlási redő felett), a bimbóudvar pedig nagyon kitágult volt. Ennek a szűkítése megtörtént, illetve valamennyivel a mellbimbóm is fentebb van már, de én azt szeretném, ha még fentebb kerülne, kb. a mell közepére, mert, bár már egyáltalán nem lóg a mellem, a lentebb elhelyezkedő mellbimbó miatt esztétikailag még mindig úgy tűnik egy kicsit. Az lenne a kérdésem, hogy lehetséges-e a mellbimbó fentebb helyezése korrekció keretén belül? Ha igen, akkor ez történhet-e helyi érzéstelenítésben? Mennyi időnek kell eltelni a műtét és a korrekció között? Erre is a 6 hónap vonatkozik? Bár még csak 11 napos vagyok, tudom, hogy sokat fognak még formálódni, lehet, hogy később máshogy fogom őket látni, csak érdekel, hogy igény esetén van-e esély korrekcióra. Előre is nagyon köszönöm a válaszát! Üdvözlettel: Emese


dr. Pataki Gergely

Kedves Hölgyem !

11 naposan még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a melle végső állapotáról. Egy ilyen kombinált műtét esetén a “végsőhöz” közeli forma kialakulása legalább fél évet vesz igénybe.

Konzultáljon plasztikai sebészével, kérjen útmutatást a várható végeredményhez.

Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy már most megerszkedettnek érzi bimbóit. Fordított helyzetnek kellene lennie, hiszen a bimbó várható magasságát pár milliméterrel “túlkompenzáljuk” a műtét során. Ebből ereszkedik majd a helyére.  Helyi érzéstelenítésben a bimbó helyzetén picit lehet módosítani, de több centiméteres újrapozícionáláshoz komolyabb, adott esetben altatásos és kiterjedtebb műtét, pl. ismételt mellfelvarrás kellhet. Egy korrekcióra 4-6 hónap múlva kerülhet sor legkorábban.

Reméljük, hogy nem lesz erre szüksége és, hogy információinkkal segíthettünk !

Üdvözlettel:

dr. Pataki Gergely

plasztikai sebész