fbpx

dr. Pataki Gergely plasztikai sebész válaszol

Kérdezzen dr. Pataki Gergely plasztikai sebésztől, illetve nézze meg az eddigiekre adott válaszokat! (Közlés esetén minden esetben megváltoztatjuk a kérdező keresztnevét, illetve szükség esetén szerkesztjük a kérdést, hogy minél informatívabb választ tudjunk adni.)

Itt az érdeklődésének megfelelően tetszőleges kifejezésekre és szóösszetételekre kereshet, pl. „mellnagyobbítás + mellfelvarrás”.


Leggyakoribb témák

Mellplasztika Mellnagyobbítás implantátummal Zsírleszívás Sajátzsír-átültetés Hasplasztika Mommy Makeover Arcplasztika Botox Hialuronsav Szemhéjplasztika Orrplasztika Ajakfeltöltés Hegek kezelése Anyajegy Gyermekplasztika Kézsebészet


Rendezés: Legújabb | Legnépszerűbb

Kedves Doktor úr! Az én problémám fiatal korom ellenére a szem alatti elég sötét karikák. Táskák nincsenek, csak a barnás foltok, amik nagyon zavaróak. Próbáltam már mindent, nem használt semmi, betegség nem áll a háttérben, így a bőrgyógyász szerint ez öröklött hajlam. Valószínűleg igaza van, hiszen apukám szeme alatt is sötét foltok vannak, viszont én nem mindig néztem ki így, ez a probléma körülbelül 2-3 éve jelent meg. Belefáradtam abba, hogy kozmetikai termékekkel fedjem el, ha nem lennének a sötét foltok, nem is sminkelnék. Így arra jutottam, hogy mindenképpen szeretnék valamilyen beavatkozást az ügy érdekében. Amennyiben táskák/ráncok nincsenek, csak a sötét elszíneződés, mit ajánlana nekem? 20 éves vagyok, nagyon nem szeretnék így maradni, tönkre teszi az életem, bármilyen lehetőség érdekelne, ami segíthet. Köszönettel: Kitti

Tovább a válaszhoz 2018-05-12

Kedves Doktor úr! Sajnos kis mellel áldott meg a sors, ezért 2001-ben kés alá feküdtem és egy kerek formájú, 220cc impantátumot rakattam be, mely közvetlenül mirigy alá került. 16 éven keresztül élvezte testem szeretetét, soha semmilyen szövődmény, panasz nem volt vele, az elöregedése miatt viszont sajnos meg kellett egymástól válnunk, így 1 évvel ezelőtt ugyanannál a plasztikai sebésznél megtörtént a csere, aki egy Mentor típusú 445cc anatómiai) implantot helyezett be. A műtét kozben ugyan kiderült, h Baker III. std. kapszularis kontraktura alakult ki mindkét régi implantatumom körül, ennek tudatában a doktor mégis ugyanabba a “zsebbe” ültette be az új implantot is. Sajnos az esztétikai élmény az új mellemnél elmaradt, anatómiai formája pedig azóta sincs, sőt! A felső pólus mindkét mellemnél kerekebb, mint az alsó (a doki folyamatosan azzal nyugtatott, hogy le fog húzódni, sajnos ez a mai napig nem történt meg), tónusosan kirajzolódik az implant felső széle is, ezáltal sajnos természetesnek egyáltalán nem nevezhető. Raadasul a két mellem nem is lett egyforma, a bal oldali a kezdetektől fogva fáj, feszít, nyom, idegentest érzetem van, sajnos a mellbimbóm lejjebb van és kifelé néz a másikhoz képest. A tegnapi UH kezdődő kapszularis kontraktura lehetőségét, illetve többszörös gyűrődést mutat. Ön szerint mit lehet ilyen esetben tenni? A tokzsugorodás stadiumát MR vizsgálat ki tudja mutatni? Nem tudom pontosan, hogy a Mentor garancia mire nyújt védelmet, mindenesetre nem szeretnék még egy zsebbe nyúlós műtétet emiatt... Válaszát várom és előre is köszönöm! Üdv, Antónia

Tovább a válaszhoz 2018-05-06

Kedves Doktor úr! Az alabbiak miatt kerestem telefonon. Az én műtétemmel kapcsolatban az alábbi kérdéseim lennének. A konzultáció óta volt alkalmam áttanulmányozni az ajánlatban szereplő implantátumoktól az interneten lelérhető információkat. Nekem a Polytech márka szimpatikusabb, mint a Natrelle. Ami az utóbbi mellett szól, hogy, azonos szélesség mellett kisebbek a köbcenti méretek, így a melleim közelítését talán meg lehetne oldani kisebb súlyú implantátummal. Illetve azt olvastam, hogy puhább tapintásúak, ez megfelel a valóságnak? Visszatérve a Polytech implantátumhoz, nagyon felkeltette az érdeklődésemet a 2 különböző gél töltött Diagon/Gel 4TwoAR POLYtxt® típus, mivel ez push-up hatást ad és jobban tartja a szöveteket. Viszont összehasonlítva a POLYtxt méretekkel azt láttam, hogy a görbülete lényegesen nagyobb. Esteleg ezzel többet lehetne így emelni a mellemen? Reménykedem, hogy a felvarrás mértéket is lehetne így csökkenteni vagy eseteleg elegendő lenne a belső felvarrás? Azzal, hogy a görbület nagyobb, illetve a töltet dual gél pontosan milyen hatást lehet elérni? Replicon POLYtxt: 350cc 12.0cm 5.1cm 12.0cm 6.7cm 395cc 12.5cm 5.3cm 12.5cm 6.9cm Replicon® Microthane® High Projection Silicone Gel HP 350cc 12.3cm 5.3cm 12.3cm 7.1cm Polytech Diagon/Gel 4TwoAR POLYtxt® HP/M Silicone Gel Round base. Anatomical profile. High projection. 345cc 12.4cm 5.0cm 12.4cm 9.6cm DiagonGel® 4TwoAR Microthane® Anatomical | Round 345cc 12.4cm 5.0cm 12.4cm 9.6cm B-Lite könnyített implantátum formára ugyan olyan tartós, mint a sima kohezív géllel töltött implantátum? Még egy kérdés merült fel bennem. Amennyiben bimbó áthelyezésre kerül sor függőleges vágással kombinálva, az implantátum behelyezhető ebből a vágásból vagy az áthajlási redőnél ejtett metszésből történik a behelyezés? Köszönöm! Előre is köszönöm válaszát! Üdvözlettel: Kitti

Tovább a válaszhoz 2018-05-01

Kedves Doktor Úr! 39 évesen úgy alakult az életem, hogy egyedül maradtam, ismét beléptem a párkeresők sorába. Igyekszem a legjobb formámat kihozni, ami többé-kevésbé már meg is van, azonban a sport és a fogyás nem tett jót a melleimnek. Első elhatározásom az volt, hogy az implantátumos mellnagyobbítást választom az önbizalmam növelése érdekében. Azonban még nem szültem, és ez visszatart ettől. Sok rosszat is olvasni erről, továbbá több barátnőm is most szült körülöttem, és a mellük a szoptatástól begyulladt, eldeformálódott - ezt az állapotot nem tudom összeegyeztetni egy implantátum bentlétével. Ráadásul, ha az égiek is úgy akarják, egy-két éven belül szülni szeretnék, ami szintén kizárja az implantátumot. Ezért nagyon sokat olvastam a saját testzsíros mellfeltöltésről. Én úgy gondolom, hogy ez lehetne egy átmeneti megoldás arra, hogy maradéktalanul jól érezzem magam a bőrömben - ami ugye társkeresésnél nem hátrány. Később pedig, ha már lesz gyermekem, az implantátum még mindig választható opció lesz. Szerintem alkalmas alany lennék, mivel alapból a kismellű, széles csípőjü, kerek popsijú típusba tartozom - és bár most fogytam, azért akadna mit "áthelyezni" (176cm/64kg). Mi a véleménye? Jó opció lehet ez számomra? VAlóban jobb a korábbiakhoz képest a saját zsírral való feltöltés statisztikája? Válaszát előre is köszönöm! Dóra

Tovább a válaszhoz 2018-04-25

Kedves Doktor Úr! Konzultációnk után a kombinált műtétemhez szükséges mellultrahangot elvégeztettem korábban, mert eddig még soha nem volt rá alkalmam és a koromra való tekintettel gondoltam ez lenne a legfontosabb. A doktornő 5 fibroadenómát és 1 cisztát talált. Küldöm a leletet is. A doktornőnek említettem,hogy mellnagyobbítást szeretnék. Szerinte megfontolandó és ő nem ajánlja. Szeretném még Pataki doktor úr véleményét is kikérni az ügyben. Ha Ön is úgy találja,hogy nem vagyok a műtétre alkalmas,abban az esetben érdekelne,hogy a mellnagyobbítás helyett esetleg egy ülésben el tudná-e végezni a has és az intimplasztikát? Segítségét előre is köszönöm: Noémi

Tovább a válaszhoz 2018-04-23

Kedves Doktor úr! Több helyen jártam, sajátzsír-beültetési konzultáción (mellbe), azonban sok helyen elbizonytalanítottak. Nem tudtam meg részleteket a technikáról (angol-amerikai oldalakon sokkal többet találok. Nem értem, hogy műszaki és biológiai érdeklődésű emberként miért nem tudhatok meg többet erről a műtéti rendszerről a rendszer részleteiről. Egyik helyen alkalmasnak találnak a beültetésre, másik helyen kizártnak tartják a jó eredmény elérését. Mitől függ, hogy ajánlják-e a sajátzsír visszaültetéses módszert? Önök, milyen módszert használnak a zsírátültetésre? Milyen hatásfokkal ? Hogyan óvják a sejteket? Mi a titkuk? Elárulható-e? Milyen a megtapadási ráta? Kell-e néha megismételt műtét? Annamária

Tovább a válaszhoz 2018-04-01

Tisztelt Doktor Úr! Szeretnék pár kérdést feltenni a saját zsírral történő arcfeltöltéssel kapcsolatban. 1. Ez ma a legkorszerűbb arcfiatalítási beavatkozás? 2. Veszélyes is lehet? 3. A beavatkozást követően mennyi idő múlva lehet emberek közé menni:)? 4. A beavatkozást követően lehet-e sportolni (futás) vagy heteket kell várni? 5. A beavatkozás után folytatott fogyókúra hatására a betöltött zsírt le lehet-e fogyni? Ez így lehet, h furcsán hangzik, de biztos, hogy kb. 7 kilót még szeretnék fogyni, nem tudom, h ez gond-e. Vagy a már betöltött zsír az ott fog maradni, és az eredmény tartós marad, súlyingadozás ellenére is. Köszönettel: Bea

Tovább a válaszhoz 2018-03-30

Kedves Doktor Úr! Felmerült bennem néhány kérdés a sajátzsír-visszatöltéses mellnagyobbítással kapcsolatban. 1. Azt olvastam, hogy egy töltés nem elég, párszor meg kell ismételni. Ez még mindig így van, és ezek az ismétlések benne lesznek az árban? 2. Nem marad meg az összes betöltött zsír, és gyakran nem egyforma ez a megmaradás a két oldal között, ilyenkor mi történik? Korrekció? 3. A betöltött zsír összeáll csomókba, és később zavarja a rákszűrést, mert pont olyan képet ad, mint amit keresnek a rákszűrés során? 4. Sokkal puhább lesz az eredmény, mint egy természetes mell, vagy mint az implantátummal? 5. Sajnos azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy mi a helyzet, ha az derül ki, hogy korrekcióra van szükség, azt hogy kezeli a doktor úr, a klinika? Mik a költségei? Köszönettel: Andrea

Tovább a válaszhoz 2018-03-28

Kedves Pataki doktor úr! Kialakult nálam a tokzsugorodas, - már évekkel ezelőtt- és mostanra már talán szemmel is látható a hullámosodas. Olvastam, hogy bemetszessel is megszüntethető, - érdekelne, hogy Ön vallal-e ilyen műtétet- vagy esetleg ultrahanggal puhítható. Szeretném megtudni, hogy erre alkalmas a hagyományos , - általam csak ez ismert - készülék? Amennyiben igen, lenne kedves leírni par szóban nekem, hogy gellel együtt kell-e végezni, és napi pár perc elegendő-e, mert úgy tudom a hosszabb alkalmazás, csökkenti a saját zsírallomanyt? Minden információt köszönök, üdvözlettel Réka

Tovább a válaszhoz 2018-03-22

Tisztelt Doktor Úr! Nagyon el vagyok keseredve. Sportoló vagyok. Versenyszerűen fitness versenyeken indulok. Mindig is kis melleim voltak. Amikor az elsö mellimplantátumom került be, egy álmom vált valora. Aztán a sportnak köszönhetöen szétcsúsztak és ki kellett cseréltessem. Nagyobb lett, más márkájú. Nagyon kiméltem, de bárhogy figyeltem is rá, már kezd megint szétcsúszni. Egy vagyont költöttem a két műtétre igy is. És megint nem azt látom amit szeretnék a tükörben. Nagyon elkeseritő, mert egy sportoló is nő, mégsem szép amit látok és nem érzem jol magam a börömben. Mi a megoldás erre? Már a komolyabb sport abbahagyásán is gondolkozom, de ez igy nem maradhat, tarthatatlan állapot. Csak akkor egy részt adok az életemböl ha azt abba hagyom. Mi erre a megoldás? Van erre valami technika? Vagy nekem 3évente ujra kell csináltassam? Nem olyan anyagi helyzetben vagyok sajnos h én ezt megtehessem. Valami megoldás van erre? Mert ez nagyon elkeseritő. Köszönöm. Éva

Tovább a válaszhoz 2018-03-15

Kedves doktor úr! Az orrplasztikai beavatkozásról szeretnék érdeklődni. Ha például van orrsövény ferdülésem is. Milyen eszközzel végzi a doktor úr? Hiszen a környező szövet is sérülni szokott,és ha kombinált a műtét esetemben mellplasztikával együtt végzik akkor aggódom a nagyon látható és fájó műtét miatt... van egy eszköz amivel a környező szöveteket nem roncsolja és nem duzzad fel az arc,olvastam egy úgynevezett ultrasonic rhinoplasty eszközről,a doktor úr is ezzel dolgozik esetleg? Illetve a konzultáción láthatok előtte utána képeket a doktor úr orrplasztikáiról? A másik kérdésem a mellplasztikára irányul. Olvastam a doktor úr egyik tavalyi cikkét,miszerint van 30%-al könnyebb implantátum,a doktor úr ezt a fajta implantátumot már használja? Sok ideig táncoltam és tervezek visszatérni komolyabban,akár 8 óra tánc is egy nap,ez esetben milyen implantátumot javasolna a doktor úr? Előre is köszönöm a válaszát! További szép napot önnek! Üdvözlettel: Franciska

Tovább a válaszhoz 2018-03-11

Tisztelt Dr. Pataki Gergely! 3 éve volt egy mellnagyobbításom máshol, aminek az eredményével nagyon elégedett voltam. Azóta megszületett a kisfiam, akit 4 hónapig tudtam szoptatni, ezután -vagy talán már szoptatás alatt is- jelentkeztek az első problémák: kissé megnyúltak a melleim és ettől ún. Double bubble hatásúak lettek. Fogytam. Gondoltam, majd korrigáltatom őket, ha összegyűlik rá a pénzem, de azóta mintha kicsúsztak volna az implantátumaim a hónalj irányába, és diszkomfort érzéssel jár a fekvés, hajolgatás, hirtelen karmozdulatok van, hogy közben érzem ahogy mozog a mellemben ide-oda a protézis, amit ezelőtt sosem tapasztaltam. Ha a hátára fekszem, teljesen szétcsúsznak a melleim, másfél-két tenyérnyi hely lesz az implantátumok között. Viszont ami egyre jobban aggaszt, hogy a bal mellem belső oldalában egy tojás nagyságú kemény duzzanatot fedeztem fel, ami akkor fájdalmas, ha óvatosan megnyomkodom. Mi lehet ez? Egyre többet érzek szúrásokat, nyillalásokat mindkét mellem egy-egy pontján. Egyébként szabad szemmel nem látható a keményedés, természetes hatásúak a melleim. Júniusra van mri-re időpontom, ahol az implantátum épségét fogják vizsgálni, és akkor fogok menni emlő ultrahangra is. A plasztikai sebészemet pedig már a leletekkel a kezemben szeretném felkeresni, mert külföldön élek a másfél éves kisfiammal, ezért nagyon nehezen tudom megoldani az utazgatást és az ő felügyeletét, valamint csak 2 hétre tudok hazajönni. Ezekkel a tünetekkel valószínűsíthető, hogy még idén egy újabb műtét vár rám? Doktor úr szerint mi lehet a problémáim oka? Zsugorodás vagy az elcsúszás okozhatja ezeket? Ha elcsúsztak, az a sebészem hibája? Ilyen esetben teljes áron fog újra megműteni? Sajnos már nem bízom az orvosomban ezek után, de egy teljes árú műtétet sem tudnék megfizetni, ezért mennék hozzá vissza. Nem tudom mit tegyek... Elnézést, hogy ilyen hosszú lett! Hálás lennék ha válaszolna! Klára

Tovább a válaszhoz 2018-03-04

Tisztelt Dr. Pataki Gergely! 23 éves lány vagyok és a problémám sajnos nem túl meglepő- nem vagyok megelégedve az alkatommal. A combom mindig is vastag volt, a csípőm széles és ezek mellé vékony felsőtest, kis mellek párosulnak. Nincs önbizalmam bikiniben és ruha nélkül és állandó súlyproblémákkal küzdök. Voltam 170cm/ 80 kg, akkor a mellem mérete megfelelő volt, de az összkép nagyon nem tetszett, így lefogytam 62 kg-ra. Idén leszek 24 éves és szeretném megcsináltatni a mellemet, viszont nagyon tartok az implantátumtól, ezért a saját zsírral történő mellfeltöltés nagyon szimpatikusnak tűnik. Vannak félelmeim azonban: Mivel állandóan kordában kell tartanom a súlyomat és nagyon könnyen hízom, ezért rendszeresen tornázom, futok. Nem tudom, mennyire lenne tartós egy ilyen jellegű beavatkozás, az elért méret változna-e az állandó edzéstől? Illetve, mekkora méretnövekedés érhető el egy műtéttel? Jelenleg C kosaras melltartós hordok. Tudom, ezeket jobb lenne személyesen átbeszélni, de addig is nagyon kíváncsi lennék. A combomon van még rengeteg felesleg, így onnan szeretnék zsírt átültettetni. Félek a beavatkozástól, altatástól, még sosem voltam műtőasztalon és nem tudom, érdemes lenne-e belevágni, elérhető-e akkora változás, amivel már elégedett lennék. Köszönöm előre is válaszát. Üdv, E

Tovább a válaszhoz 2018-03-04

Tisztelt Doktor úr! Egy elég fiatal srác vagyok, viszonylag túl sok aggodalommal, mely a férfiasságom méretéhez köthető. Remélem, hogy valóban bizalommal és diszkréten kezelik mindazt amit itt leírok. Egyszer, talán egy éve jártam egy andrológus/urológus szakorvosnál, aki azt mondta nincs baj és túl sokat figyelem önmagam és fiatal korban nem ezzel kellene foglalkoznom, majd megállapította, hogy a herék méretével, spermiumok működésével, mennyiségével stb. nincs probléma, ámbár maga a péniszem mérete engem aggaszt, ezt szintén közöltem vele és mint kötelességtudatból felsorolta milyen létező eljárások vannak ennek megváltoztatására, bár azt nem mondra erre valóban szükségem lenne e, vagy sem.Ez engem főleg amiatt aggaszz, mert egyrészt nem csak önbizalmi kérdést és aggályokat von maga után, de egy instabil önkép és ezáltal önképzavar alakul ki. A legnagyobb probléma, hogy én szerintem sem a magasságomhoz, sem az életkoromhoz mérten nem passzol ez a méret és hiába vagyok egy élettel teli, jól kinéző fiatalember(21 ) , megnehezíti a kezdeményezést és bármi mást is. Igen, van rossz tapasztalatom, ahol nem sült el minden jól, ahogy azt én szerettem volna és ez még egy lapáttal rátesz. Ami engem igazán aggaszt, hogy vagy én mérem rosszul, vagy többet, vagy kevesebbet mérek, de nem merek a vonalzóra, vagy bármilyen centire nézni mert elkeserít. A kérdésem az lenne, mi az a tényező, ami az évek során befolyásolja/befolyásolhatja a fejlődését a férfi nemi szervnek, mindent beleértve. Attól félek, hogy én rontottam el valamit és már olyan hülyeségekre is gondoltam, minthogy megsérült esetleg focizás közben mikor eltalálták a labdával többször is régebben, vagy esetleg elnyomta a hasonfekvés, szoros alsógatya, vagy éppen túl sok kamaszkori maszturbáció, sok sok elektromágneses behatás, hiszen sok elektromos eszköz vett körül, nem megfelelő mozgás, hiszen volt egy időszak mikor abbahagytam a sportot, vagy bármi ehhez hasonló. Egyszerűen nem tudom lehet e egyáltalán hibának mondani, vagy arra fogni, vagy már a sok hülyeség olvastán inkább pszichológust tanácsol. Minden esetre úgy érzem ez engem gátol és megfoszt a szabadságomtól, amit szexuális téren tudnék kiélni és sokat hozzátenne ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Nincsen 10 cm alatt, volt, hogy 12-13-at mértem, volt, hogy alig érte el a 12-cmt, nem tudom melyik a reális, a körmérete és vastagsága nincs lemérve. Eddig a legtöbb férfi, akit láttam meztelenül​, főlega konditeremben, nekik mind nagyobb, vagy nagyobbnak tűnő péniszük volt ernyedt állapotban is. Nekem képes elképesztő kicsire összemenni és beugrani a hasfalba is, a vizeletürítés csak néha okoz csípő érzést, remélem nem húgyúti fertőzés befolyásolt valamit. A spermából van, hogy néha elég kevés mennyiség távozik, ami miatt azt hittem retrográd ejakulációról van szó, de ezt abban a laborban megcáfolták, akkor éppen volt egy bizonyos mennyiség, amire azt mondták teljesen normális, bár van, hogy sok napi kihagyás után sem jön túl sok.. Néha eléggé össze van állva és darabos. Néhol pedig egyáltalán nincs mégcsak szexuális érdeklődésem sem, Nem tudom mi lehet, szóval összességében arra szeretnék választ kapni, hogy normális e a méretem, vagy hormonális, vagy bármely más úton befolyásolódhatott e a mérete, szükséges e a beavatkozás? A nemi jellegek többsége teljesen normális, magas is vagyok, kellő mennyiségű szőrzet is van rajtam, csak mintha a péniszem nem az enyém lenne. Előre is köszönöm a válaszát és elnézést a túlzottan hosszú és hipohondernek tűnő levél miatt. Üdv. M.

Tovább a válaszhoz 2018-03-02

Kedves Doktor Úr! Három gyerekem van, akik - különböző okokból - mindannyian császármetszéssel jöttek a világra. Az elsőt alsó medián laparatomiában végezték el, így a többit is. Nem vagyok különösebben hiú, pláne nem lassan 60 évesen. Az öregedéssel azonban a középvonalban letapadt heg egyre jobban zavar. Egy testhezállóbb felsőrész már erősen kirajzolja, és olyan, mintha fenekem lenne a hasamon. Elég keveset mozgok és kb. 6 kg súlyfelesleg van rajtam, tehát nyilván ez is rontja az öregedő bőröm tartását. Két kérdésem van. 1. Vállal-e ilyen jellegű korrekciós műtétet? 2. Ha igen, akkor erre sor kerülhet-e április közepéig? Remélem mielőbb időpontot tudunk egyeztetni a konzultációra. Köszönettel: Rebeka

Tovább a válaszhoz 2018-02-24

Kedves Doktor Úr és Csapata! Itthon és külföldön táncoslány vagyok, a testemből "élek". Mellette tanulok. Vékony de sportos testalkatom van. Eldöntöttem, hogy hamarosan mellnagyobbításon esek át. Gyors és olcsó megoldásra lenne sajnos szükségem. Drágának találom a Budapesti plasztikai sebészek árait is és a vidékiekét is és külföldön a határ mellett találtam egy olcsóbb klinikát, ahol olcsó árakat kínálnak, bár nem amerikai és nem német implantátumot adnak. Ajánlja-e Ön ezt a lehetőséget? Állítólag a neten is ki lehet választani az implantátum méretét és az egyik, vagy a másik orvos műt meg (kicsit beszélnek magyarul), ezt nem mindig lehet előre tudni. Négy méret közül lehet választani. A honlapjukon szép képek vannak! Ha Önökhöz mennék, lehet-e kedvezményesen végezni nálam műtétet? Miért van ilyen nagy különbség a plasztikai sebészek árai között? Lehet-e részletekkel fizetni? Én gyorsan át szeretnék esni a műtéten és a legjobb megoldást keresem. Kérem segítsenek ! Menjek külföldi orvoshoz? Végül pedig szeretém megkérni doktor urat, hogy kivételesen (tudom, hogy ilyet ritkán vállal) küldött kép alapján elemezze testemet és adjon tanácsot, hogy milyen implantátumot válasszak!? Küldhetek mintát? Természetes, de nagy melleket szeretnék. Köszönöm szépen válaszát ! Bernadette

Tovább a válaszhoz 2018-02-24

Kedves Doktor úr ! Kedves Asszisztensek ! Nagyon várom a mellplasztikai műtétemet. Évek óta készülök erre. Amint az a konzultáción kiderült fiatal, speciális kötőszöveti és pigment gyengeséggel együtt élő hölgy vagyok. Ez a veleszületett anomália az egész életemet befolyásolja. A mellplasztikai konzultáció után felmerült bennem még három kérdés: doktor úr elmondta, hogy a Poliuretán hab bevonatú implantátum beültetését nem tartotta jónak, de mivel ezzel a fajtával minimálisra csökkenthető a tokzsugorodás kockázata, számomra szimpatikusabb tűnik. Tudom, hogy biztos jó okkal választott másikat, de kíváncsi lettem volna, hogy milyen adottságok zárták ki nálam ezt? A konzultáción a szövődményekről nem teljes mértékben esett szó idő szűkében, de a Doktor Úr, ahogyan azt ígérte, később szóban és írásban is mindenre kiterjedő választ kaptam. Természetesen én ezekkel tisztában vagyok, hiszen utána olvastam, de biztonságot adott, hogy az orvosom is alátámasztotta és kiegészítette ismereteimet. Mik azok a legfontosabb dolgok, melyeket mindenképpen vinnem kell a kórházba? Én ezekre gondolok: a leletek, hajgumi, elöl gombos, vagy cipzáros felső, nedves törlőkendő, 0,3 l-es kis műanyag palack (a 2l-es palack helyett). Tisztelettel, Éva

Tovább a válaszhoz 2018-02-15

Tisztelt Doktor Úr! Egy olyan problémával fordulok Önhöz,mely már hónapok óta vissza-visszatérö fájdalommal s nyomásérzettel felgyülemlik a folyadék az egyik mellemben. 20 hónapja estem át az augmentáción, izom alá, csepp formájú 315 Politech implantátum került be, a féléves s egyéves kontrollon is minden rendben volt. Kb. Fél éve volt az elsö folyadékgyülem, sajnos azóta néhány havonta újra visszatér, s közben a tok is egyre keményebbé vált. Jelenleg ott tartunk,hogy egy drénbeültetéssek lecsapoljuk a folyadékot,mintavétel s antibiotikumos kezelés is követi azt, s meglátjuk, szükséges-e a mütéti beavatkozás ill. A tok eltávolítása. Az orvosommal bizalommal kezeljük a dolgot,mégis másodvéleményre lenne szükségem, mivel a korábbi bejegyzései közt egy hasonló esetröl olvastam. Az érdekelne, vajon megoldható-e a lecsapolással a probléma, vagy mindenképp szükséges a mütét? Az esztétikai része már teljesen hidegen hagy a dolognak, csupán az egészségem érdekel, mivel sajnos a folyamatos felgyülemlett folyadék miatt korlátozva érzem magam a munkámban s a mindennapokban is. Válaszát elöre is köszönöm ! Üdvözlettel, Zsuzsanna

Tovább a válaszhoz 2018-01-18

Tisztelt Doktor Úr! Másfél hónappal ezelőtt volt egy elhalt ikerterhességem.A műtét után kezdődzek a gondok a jobb mellemben. A bimbó alatt kitapintottam pár kissebb csomót.Ultrahangon nézték,az ultrahangos szerint ciszták,ám felfedezett folyadék gyülemeket az implantátumom tokjai körül. Nőgyógyászati és sebészi konzultációt javasolt. A nőgyógyász szerint várni kellene még pár hónapot mert valószínű hogy a terhességi hormonok okozzák. Ám 3 nappal ezelőtt a jobb mellem teljesen eldeformálódott,kerek helyett tojás alakja lett. Félkör ívben ki van dudorodva a belső és az alsó részen a mellbimbótol 1cm-re.Mintha az implantátum "szélét" lehetne kitapintani (puha). Nem fájdalmas,de van hogy átcsúszik ide oda...A hónaljamban érzek néha "csípő,égő" érzést. A sebész aki műtött (4éve), szabadságon van,szerinte is a terhesség okozott némi problémát és nem hiszi hogy az implantátum mozdult volna el. Egy hét múlva visszajön a szabadságról,ha addig nem múlik el menyjek el hozzá. Egy hét még hosszú idő és elég ideges vagyok,nem e kiszakadt az imlantátum, nem tudok elképzelni mást ami ilyen formában dudorodna ki a mellemből. Elnézést hogy hosszúra sikerült,válaszát előre is köszönöm. Éva

Tovább a válaszhoz 2018-01-02

Tisztelt doktor ur! 28 eves anyuka vagyok , szoptatas utan az amugy is kicsi melleim megereszkedtek es gondolkozom az implantatum beultetesen. Edesanyamnak tobbszor volt infartusa,es a csaladban halmozottan elofordul szivbetegseg magasvernyomas .Sajnos nekem is neha felmegy a vernyomasom.de gyogyszert nemszedek mert orvos nemallapitotta meg a szugsegesseget . Lehet e kizaro tenyezo a csaladi hajlam sziv es keringesi betegsegre valamint a magasvernyomas ? Valaszat elore is koszonom

Tovább a válaszhoz 2017-12-25

Kedves Dr. Pataki Gergely, A honlapját olvasva sok információhoz jutottam a mellplasztikai műtétekkel kapcsolatban. A közeljövőben tervezek egy ilyen műtétet, és néhány kérdés merült fel bennem: 1. A műtét után mennyi ideig kell feküdnöm? Mennyi idő után mehetek dolgozni, ha ülő munkát végzek? Az utazás problémát jelenthet (1 órát kell utaznom a munkahelyemig)? 2. Mennyi ideig kell bent maradnom a kórházban? 3. Mennyi ideig látszik a heg? Mit tehetek a heg eltüntetése érdekében? Miért jobb a felszívódó varrat? Van befolyással arra, hogy mennyire fog látszódni a heg a későbbiekben? 4. Mennyivel előre kell bejelentkeznem?

Tovább a válaszhoz 2017-12-12

Tisztelt Pataki Doktor Úr! Az elmúlt hetekben jó néhány kérdés fogalmazódott meg bennem, amik nem bizonytalanítanak el, inkább csak "technikai" jellegűek. Ezeknek egy részét természetesen email formájában is tudnánk egyeztetni, de van egy-két olyan is, amire szívesen hallanám a Doktor Úr válaszát. Ahogy olvastam, Doktor Úr mostanában készül a következő missziós útjára, amihez szívből kívánok sok erőt és szerencsét! -és természetesen megértem, ha emiatt a kérdés-válaszaimra csak később kerül sor! Kérdéseim a következők lennének: 1. Melyik műtőt válasszam??? Nem a felszereltséget kérdőjelezem egyiknél se meg, inkább azt szeretném tudni, melyik az a csapat, akivel a Doktor Úr a legszívesebben működik/dolgozik együtt? (Elhelyezkedés szempontjából nekem teljesen mindegy, tudom mindegyikről, hogy hol van, ismerem jól, egyik sincs se sokkal közelebb, se sokkal távolabb tőlem.) 2. Amennyiben január 10-én lesz a műtét, úgy január 24-én hazarepülhetek-e már? (26-án a kislányomnak egy komolyabb fellépése lesz a tánckarával, amin szeretnék ott lenni) 3.A 6hetes felépülési szakasz idején a kompressziós melltartót mikor/milyen esetben szabad levenni? Vagy ez egy 6hetes 24oras "testrészem lesz" ez idő alatt? 4.Hegkezelés: jégzselé, szilikontapasz, hegkezelő krém - a szilikon tapaszról azt olvastam, csak akkor érdemes elkezdeni, ha ezt 4-5 hónapig, folyamamtos használat mellett tudjuk tartani. (?) Kollagén kapszulát szedek egy ismerősöm javaslatára, ami támogathatja a heggyógyulás eredményességét. Bár szeretném megjegyezni, egyáltalán nem tartok az esetlegesen később is látható, apró hegektől. 5.Az implantátumok között felmerült egy olyan lehetőség is, mely egy extra bevonatot tartalmaz (amolyan szivacsos réteg). Ha jól értettem ezt idővel az izomszövet teljesen benövi, körbeszövi... Milyen módon, hogyan lehet ezt az implantátumot a későbbiekben (10-15 év múlva akár) eltávolítani? Ki kell vágni? És az izom sérül ezáltal? 6.Anatómiai, csepp alakú implantátumot választottunk, de nem szeretném, ha "lógna", inkább minél kerekebb legyen a végeredmény. A honlap galériájában nagyon tetszik a 7-es esetbemutatás, ill. az 1-11-4 is. 7.Garancia: a konzultáció alatt említésre került, hogy ezen implantátumokra 10 év tokosodási garancia van. Ez pontosan mit jelent? Ha és amennyiben mégis betokosodik, akkor mivel jár az eltávolítás, lehet-e cserelni "azonnal", milyen anyagi vonzata van a páciensre nézve? 8.Vállal-e a Prémium Plasztikai Sebészet bármi fajta garanciát a műtét ill. a felépülési szakaszban adodó esetleges komplikációk kezelésére, illetve az egeszsegügyi vagy esztétikai problémák helyrehozatalára? (szövődmények kezelése, eltávolítás, esetleges csere) 9.Zsírleszívás/sajátzsírral való feltöltés: felléphet a zsírszövet elmeszesedése, melyet el kell távolítani - milyen módon? (Mennyi idő az, amíg erre figyelni kell? Közvetlen a műtét után vagy akár évekig?) 10.Ha a zsírszövetek (visszaültetett sajátzsír) megtapadási aránya 60-80%, mennyi idő alatt hal el/szívódik fel az a 20-40%? 11.Mennyiben befolyásolja a végeredményt, ha mondjuk a fele a sajátzsírnak mégis eltűnik? 12.Számottevő-e a zsírleszívás? (Tehát látszik-e majd a leszívott területen is? - mintha mondjuk csak ezért jöttem volna?) 13.A zsírleszívás területét a Doktor Úr dönti el, vagy nekem is van választási lehetőségem? 14.Mennyire maradandó a zsírleszívás és a zsírfeltöltés? 5-10 éves távlatban is látható marad még, vagy ez csak 1-2éves esztétikai megoldás? 15.Az elmúlt bő egy évben 20 kg-ot fogytam - és 4-5hónapja tartom az elért súlyomat-, ami részben az életmódváltásomnak ill. egyfajta zsírégetőnek is köszönhető. Szedhetem-e tovabb ezt a zsírégetőt a műtétig, ill. a műtét utan szabad-e valaha meg ilyet szednem? 16.Mellbimbó felvarrása: Semmi képpen nem szeretnék "felfele néző" mellbimbókat, így felmerült bennem a kérdés, hogy ez szükséges-e? A honlapon a galériábn ki is választottam, hogy milyet NEM szeretnék: 8-10-12-es eset. Nyílván ezt csak személyes talalkozáskor tudjuk átbeszéni a Doktor Úrral. 17.A műtét utáni kb. a 12.héten a gyerekeinkkel amerikában leszünk, ahol elkerülhetetlen (ahogy ez a kérdés is) a vidámparkozás... Szabad-e egyáltalán bármire is felülnöm, vagy inkább őrízzem a csomagokat teljes nyugodsággal valamelyik padon? :) - ne haragudjanak a banális kérdésért, de a programunk tervezés alatt áll még és ezt azért figyelembe kellene vennem.

Tovább a válaszhoz 2017-11-13

Tisztelt Doktor Úr és „Csapata“, A B-Lite.com-on találtam Önre s nagyon tetszenek a munkái! 6 évvel ezelőtt végeztettem mellnagyobbító műtétet a nyár elején figyeltem fel egy új típusú implantátumra, ami 30%-al könnyebb “hagyományos” társainál. Rengeteget sportolok, viszonylag a nagyobb implantátumokat szeretem s nagyon tetszik, hogy ennél az új generációs terméknél a méret nem megy annyira súly hátrányára!:) Svájcban élek nagyon ritkán jutok haza most szerdán utazom Magyarországra pár napra s szerdán ill. csütörtökön Budapesten vagyok, nagyon örülnék, ha a Doktor Úr időt tudna szakítani rám egy személyes konzultáció erejéig! Üdvözlettel, Evelin

Tovább a válaszhoz 2017-11-07

Tisztelt Doktor ur! Negyven eves vagyok es sajnos borrakot (basalioma) allapitottak meg az orrom csucsan! Hát persze, ennel feltunobb helyen nem is lehetne! Tobb orvosnal jartam, mindenki mas megoldast javasolt, kimetszeni a rákot es plasztikazni mashonnan borrel. (valaki a nyakamból, masik az homlokomból pótolta volna a bőrt) Vegul egy onkologus orvos mellett dontottem, aki azt a megoldast javasolta, hogy kimetszes utan nem plasztikazunk egybol, hanem nyilt sebet hagy rajta es meglatjuk, h magatol a szovetek milyen mukodesbe lepnek es hogyan gyugyul magatol. Doktor úr szerint ez nyilvan egy hosszabb folyamat. de hosszu távon szebb eredménnyel jar es így nem lesz további vágás az arcomon a pótlás miatt. Mult heten meg is tortent a kimetszes, viszont a látvány nem túl bájos és el nem tudom kepzelni, hogy ez a kőrőm nagysagu es par mm mely seb hogy a túróba fog begyógyulni, összenőni? Kétségbe vagyok esve, hogyan fogok kinezni, vajon jó utat választottam-e? A véleményére vagyok kívancsi. illetve arra, hogy ez utólag még plasztikazható-e a gyógyulás utan, ha tényleg csúnya lesz? Koszonom válaszát, Júlia

Tovább a válaszhoz 2017-10-27

Tisztelt Dr. Pataki Gergely! Olvastam honlapukat és érdeklődnék a hialuronsavas kezelés után, még nincsenek mély ráncaim, inkább a mimikai ráncok erősödtek, főleg a két szemöldököm között, ill a fáradtságtól szinte állandóan karikás a szemem; Ez a kezelés egy alkalmas? az arc egész területére bejuttatják a hatóanyagot vagy csak arcrészekre? A kezelés ára mennyibe kerülne egy, vagy több arcrész esetén? Télen szoktam arc-hámlasztás kúrát is csináltatni, előtte vagy utána lehetséges vagy inkább idén hagyjam ki ha ezt a kezelést is választom. Köszönöm válaszukat előre is: Ági

Tovább a válaszhoz 2017-10-17

Jó napot kívánok!Az lenne a kérdésem,hogy 30-as BMI -nél is végeznek-e gastro sleev illetve bypass műtétet? Nincs cukorbetegség nincs IR illetve nincs magas vérnyomásom. Viszont 12-15 kg kb súlyfeleslegem, túl egy sikertelen 6 hónapos gyomorballonon amitől egy dekát sem fogytam! Köszönöm válaszát: Zsuzsanna

Tovább a válaszhoz 2017-10-13

Kedves Doktor úr! Szeptember elején voltam a doktor úrnál mellnagyobbítással kapcsolatban konzultáción. Akkor abban maradtunk, hogy ha sor kerül műtétre, akkor csepp alakú (horizontálisan ovális?, azaz szélesebb, mint magas) texturált felszínű implantátum kerülne beültetésre (kb 220-240 cc), mell alatti behelyezéssel, félig izom alá. Illetve a bal mellemet egy kicsi megereszkedés miatt néhány belső öltéssel fel lehetne varrni. A konzultáció nagyon részletes és meggyőző volt, szinte minden kérdésemre választ kaptam, és igen eltökélten távoztam a rendelőből :) Viszont -"házi feladatként"- abban maradtunk a Doktor úrral, hogy - mivel azt korábban is terveztem - elmegyek még egy konzultációra egy kollégájához. Ma voltam nála, (és semmi jelét nem tapasztaltam annak a negatívumoknak, amelyeket az interneten olvastam róla:)), ő is részletesen elmondott mindent, viszont kicsit más műtéti megoldást javasolt. Szakmailag nem tudom megítélni a különbséget, viszont nekem szimpatikusabb az Ön által felvázolt megoldás. A kérdéseim ezekkel a különbségekkel kapcsolatosak: Amit ő javasolt: félig izom al helyezett kerek implantátum vagy izombőnye alá helyezett implantátum - ezt nekem kellene eldöntenem. Az izombőnye alá helyezést azért javasolta, mert ha nem is versenyszerűen, de heti háromszor teniszezek, és szerinte ez implantátum gyűrődést okozhat, ha izom alá helyezi. Mivel kerek implantátumról van szó, nem mell alatti redőnél helyezné be, hanem hónaljnál.. A mell alatti vágást azért nem javasolná, mert szerinte nem garantálható, hogy a vágás a későbbi mell alatti redőbe kerül és nem fölé. Arra kérdésemre, hogy miért nem csepp alakút javasolt, azt mondta, hogy a kicsi megereszkedés miatt ennél a formánál tovább ereszkedne a mellem, illetve fekve nem lenne természetes formájú. Ilyen kételyem nincsen, csepp alakúval - ahogy önnel a konzultáción beszéltük - felül egyenes, alul teltebb mellem lehetne, és nem kezdődne túl magasan a mellem, hanem inkább a mellbimbótól lefele és oldalra nőne. Tehát a leginkább a teniszezés kérdése aggaszt, hogy a doktor úr által előírt szünet (tudom, több hónap is lehet) után tudom-e folytatni a mostani intenzitással (heti 3X a korombeli nem versenyző nőknél kicsit erősebb edzés:)), ha izom alá kerülne az implantátum. Illetve tényleg előfordul, hogy a műtéti heg nem a mell alatti redőbe kerül? Előre is nagyon köszönöm a válaszát. Üdvözlettel, Emese

Tovább a válaszhoz 2017-10-03

Kedves Doktor Úr! Second opinion szeretnèk kèrni Öntöl! Röviden ismertetem a helyzetet! 2 gyermek èdesanyja vagyok, akiket szoptattam! 1 hete vagyok túl a kombinàlt mellplasztikàmon ( felvarràs+implantàtum izom alà!)A kiinduló helyzet: nagyon megfogyatkozott mirigyàllomàny, 50%-os asszimetria, nagyfokú megereszkedès. Bal mellembe ( ez volt a kisebb) 330 kobcentis implant, meg jobb mellembe 310 kobcentis kerult behelyezesre! Tegnapi nap voltam kontrollon! Azt gondolom hogy ahhoz kepest, ami a kiindulo volt, az orvosom maximalis profizmussal ket tokeletesen egyforma cicit "varazsolt" nekem! Ami abban merul ki, hogy bimbok teljesen azonosan helyezkednek el, terfogatra szerintem tokeletesen egyformak lettek! Az egyetlen "bibi", hogy a bal mellemben az implantatum ( ez volt a kisebb cici es ebbe kerult a nagyobb implant) feljebb helyezkedik el! Ennek "orvoslasara" a sebeszem kompresszios pantot helyezet fel! Azt mondta, hogy ezzel az eljarassal az implantatum 2-3 het mulva " leereszkedik", helyet csinalva maganak az also izomnal, igy ennek eredmenyekeppen a gyogyulasi idoszak vegere szinte egyforma allasu ciciket kapok! Kerdesem ( nem ketelkedem az orvosom szavaiban, de a masodlagos velemeny mindig jol jon), hogy valoban ez megoldas e erre a problemara? Korulbelul 2 cm-es "mozgasrol" beszelunk. Illetve van e meg ra olyan modszer, amivel a szimmetriat elo segithetem!? Megtisztelo valaszat elore is koszonom! Udvozlettel, szep napot: Gyöngyvér

Tovább a válaszhoz 2017-09-29

Tisztelt Pataki Doktor! Egy éve volt mellnagyobbító műtétem (Mentor szilikonnal), de nem vagyok elégedett az eredménnyel (melleim túl távol állnak egymástól) és az egyik hegem sem gyógyul rendesen. Az akkori orvosom szerint ez természetes, de más szakember véleményére is kiváncsi lennék. Köszönettel: Anett

Tovább a válaszhoz 2017-09-29

Tisztelt Doktor Úr! 11 éve volt mellnagyobbításom, az implantátumom Polytech Silimed Europe GmbH csepp alakú, texturált felületű. A kérdésem az lenne, hogy mi a tapasztalat csere szempontjából ezzel az implantátummal? Ellentmondásos információk keringenek az interneten. Van, ahol azt írják, hogy 15 év múlva, az elöregedés megelőzésére mindenképpen javasolt a csere, van ahol azt olvastam, hogy nem szükséges cserélni, ha nincs panasz. (Panaszom nincsen, 2 gyereket szültem és szoptattam azóta, sem esztétikailag, sem fizikálisan nincs vele gondom. Évente járok UH-ra, erről is ellentétesek a vélemények, hogy az esetleges szakadást stb. az UH látja-e. Valamelyest hullámos az oldala az implantátumnak, de ez nem látszik, csak az UH eredményemen szerepel.) A véleményére lennék kíváncsi ez ügyben. Köszönöm.

Tovább a válaszhoz 2017-09-29


Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.