fbpx

dr. Pataki Gergely plasztikai sebész válaszol

Kérdezzen dr. Pataki Gergely plasztikai sebésztől, illetve nézze meg az eddigiekre adott válaszokat! (Közlés esetén minden esetben megváltoztatjuk a kérdező keresztnevét, illetve szükség esetén szerkesztjük a kérdést, hogy minél informatívabb választ tudjunk adni.)

Itt az érdeklődésének megfelelően tetszőleges kifejezésekre és szóösszetételekre kereshet, pl. „mellnagyobbítás + mellfelvarrás”.


Leggyakoribb témák

Mellplasztika Mellnagyobbítás implantátummal Zsírleszívás Sajátzsír-átültetés Hasplasztika Mommy Makeover Arcplasztika Botox Hialuronsav Szemhéjplasztika Orrplasztika Ajakfeltöltés Hegek kezelése Anyajegy Gyermekplasztika Kézsebészet


Rendezés: Legújabb | Legnépszerűbb

Kedves Doktor Úr! Óriási dilemmában vagyok, az implantátum csere vagy a végleges kivétel kérdésében. 2018. decemberében volt mellnagyobbító műtétem, melyet 2019 tavaszán korrigálni kellett. A korrekció jobb lett, de a megálmodott eredményt sajnos nem hozta meg. Az orvosom felajánlotta, hogy kicseréli az implantátumomat Polyurethan felszínűre, szerinte azzal el tudjuk érni azt, amit megálmodtam. Viszont 2-3 héttel ezelőtt furcsa dolog történt velem. Rettenetesen elkezdett fájni a derekam és más furcsa, nőgyógyászati problémának tűnő tünetem is volt. Elmentem 2 szakorvoshoz is, az eredmény mind a kétszer negatív, de mivel a vérvizsgálat 25-ös CRP-t mutatott, így felírt egy antibiotikumot. Sajnos 1 héttel később egyik éjjel rosszullétre ébredtem. Fenékből nyakig mindenem fájt, nem tudtam lokalizálni a fájdalom forrását, majdnem mentőt kellett hívni. Aztán a fájdalmat a melleimben is kezdtem érezni. Reggel még picit fájt, aztán elmúlt. Viszont gondoltam,hogy valami nincs rendben, ezért kivizsgáltattam magam, mert a fura tünetek még fennálltak. Hasi UH neg, fogorvos neg, nőgyógyász neg, natív gerinctáji MR gerincsérvet mutatott (viszont egy sérv nem emeli meg a crpt), a kontrasztanyagos kismedencei MR viszont neg. lett. A kontrasztanyagos vizsgálat után közvetlenül bekeményedett a jobb mellem és azóta nem múlik a panaszom, sőt a fájdalom és a keményedés átterjedt a bal mellemre is. Elmentem egy mell UH-ra, ahol kapszula képződési folyamatot állapított meg a radiológus, a jobb mellem tokja meg van vastagodva. Sajnos a helyzet úgy érzem napról napra csak rosszabb, így felkerestem a doktort, aki műtött. Ő mondta, hogy akkor a korábban megbeszélt Polyurethan implantra kicseréli a mostanit. Viszont nekem megfordult a fejemben a végleges kivétel, ugyanis ebben a témában, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, sajnos a szerencsefaktorom a zéróhoz tendál. Mi lehet vajon a problémám? Valamilyen gondom lehet, ha a crp 25, de senki nem talál semmit. Nem lehet, hogy ezt maga az implant okozza? Tudom, azt mondják, hogy elméletileg nem lehet. De mi van, ha én vagyok a 100-ból az 1 szerencsétlen, aki alkalmatlan az implant befogadására? A radiológus, aki csinálta a vizsgálatot kérdezte, hogy van-e pajzsmirigy betegségem. Mondtam, hogy 12 éve pajzsmirigy beteg vagyok, de nincs vele gondom, évenként kontrollra járok, gyógyszert szedek. Azt mondta, hogy pajzsmirigybetegeknek jól át kellene gondolni a mellnagyobbítást, mert többször előfordult, hogy nekik panaszt okozott. Ez tényleg így van? Nyilván nekem kell döntenem, a szívem azt mondja cseréljük, az eszem, hogy vegyük ki. Ön a fenti panaszok ismeretében mit tud mondani erről? 1. Mi okozhatja nálam a problémát? 2. Mi a garancia arra, hogy a polyurethan nem fog betokosodni? 3. Ilyen esetben muszáj kivenni a tokot is vagy Önnek mi a véleménye? 4. Ha tokkal együtt veszi ki a régi implantot, akkor a sebésznek többet kell dolgozni a másik implanttal? Ez nagyobb munkát jelent? Előre is köszönöm megtisztelő válaszait. Bízom benne, hogy fog tudni segíteni. Üdvözlettel: K. Ildikó

Tovább a válaszhoz 2020-06-24

Kedves Dr. Úr! Köszönöm a részletes szóbeli tájékoztatást, a Skype konzultációt a képek és a dokumentumok alapján. (Összefoglalnám esetemet: Tizennyolc évvel ezelőtt estem át mellimplantátum beültetésen, amivel meg voltam elégedve, és panaszt nem okozott soha. A bimbóim az idő során kicsit megereszkedtek és kissé kifelé, lefelé állnak. Idén panaszossá váltam, emlőm időszakonként fájdalmassá vált és elmentem egy emlő UH-ra, ahol a radiológus szakorvos a bal mellemben folyadékot talált és implantátumszakadást feltételezett. Ezt emlő MRI követte, ahol kórosan sok folyadékot találtak valóban a bal mellemben az implantátum körül, emellett az implantátum többszörös meggyűrődését észlelték. Egyéb kórós, betegségre utaló dolgot nem találtak, szakadást nem láttak. A véleményező, diagnosztizáló orvos plasztikai sebész konzíliumot javasolt. A radiológus szakorvos viszont a protokollra hivatkozva mintavételt is kért, ami meg is történt, és a végső citológiai eredmény szerencsére igazolta, hogy nincs semmi aggasztó dolog (rák), csak az MRI felvételeken látható implantátum méretcsökkenés, gyűrődés, és körülötte a sok folyadék gyulladás kíséretében. Azóta nehézkesen tudtam haladni az ügyben, mert épp ekkor történt a járvány miatti leállás, de sikerült valakihez eljutnom, és máshoz is e-mailben akik egyértelműen repedést/szakadást feltételeznek, ami alapján mielőbbi műtétet, implantátumcserét javasolnak. Azóta már én is észlelek tüneteket, érzem az ödémásodást, nyomást, feszítést, néha szúró érzést. A mellem alakja is megváltozott, deformálódott. A jelenlegi implantátumom, kerek, texturált, a problémás bal 290 cm3, a jobb 250. A magasságom 176 cm, 62 kg vagyok. (Eredetileg szülés/szoptatás miatti mirigyállomány csökkenés miatt történt a beültetés.). Keresem a számomra és az esetemhez legmegfelelőbb szakembert, így köszönöm a konzultáció lehetőséget. ) Sokat kutattam az internetet és lenne is preferált megoldási javaslatom. Sokáig tartott, hogy összegyűjtsem az információkat, amik szükségesek voltak a döntéshez. Utána kellett néznem sok mindennek. Sajnos sokan sokfélét mondanak, nagyon eltérőek a vélemények és az elképzelések, így nagyon nehéz egy laikusnak eldöntenie, hogy milyen irányba menjen. Sokan nem javasolják az anatómiai formát, mert ha az elfordul, gondot okoz, míg a kerek nem. Ezért ragaszkodnék én is inkább ehhez, illetve amiatt is, mert eddig is bevált. A tok kiműtésével kapcsolatban és széles skálán mozognak az elképzelések. A többség hozzá se nyúlna, nyilván, mert macerás, pedig lehet, hogy valamikor szükséges. Polyurethan implantátummal kapcsolatban is elbizonytalanítottak: ezt ha kell, nehéz kivenni. Nagyon megtisztelő, hogy a Doktor Úr időt szánt rám, nagyon hálás vagyok érte, de mindent összevetve, és végül a kerek texturált implantátummal vállalnám a műtétet és úgy, hogy a tokot bent hagyják. Ezt választanám, amennyiben lehetséges. Lehetséges ez? Köszönettel és üdvözlettel, Anikó

Tovább a válaszhoz 2020-06-23

Kedves Pataki doktor! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy fél éve volt egy mellfelvarrásom, ami nem túl jól sikerült. Nagyon nagy melleim voltak és kisebbítve nem lett, csak felvarrva. Azt vettem észre, hogy elkezdett megereszkedni és a jobb mellbimbóm is nagyobb, mint a bal. Az orvos, aki végezte a műtétet, azt mondta, hogy ennek ilyennek kell lennie, de én ebbe nem tudok beletörődni. Ráadásul egy hete voltam mell ultrahang vizsgálaton és a bal mellem alatt a varrásnál egy 1 cm-es seroma található. Az orvosom erre sem reagál, pedig már több alkalommal kerestem telefonon. Szeretném doktor urat megkérdezni, hogy mi a teendő. Lehet-e még rajta segíteni, vagy törődjek bele? Válaszát előre is köszönöm!

Tovább a válaszhoz 2020-04-27

Kedves Doktor Úr! 25 éves vagyok és 2017-ben eldöntöttem, hogy meg szeretném nagyobbíttatni a melleimet, viszont nem érzem a magaménak, sajnos a bal oldalon a hátam mindig fáj, amióta volt a műtétem, szenvedek a hátammal és a mellkasom is fájdogál, szurkáló érzést érzek és kényelmetlennek érzem. Ilyenkor mit lehet tenni?? Ha úgy döntenék, hogy ki szeretném vetetni, akkor mindenképp mellfelvarrással jár és megszűnne ez az érzés utána? Köszönöm előre is a válaszát! Kinga

Tovább a válaszhoz 2020-04-16

Tisztelt Doktor Úr! Tavaly augusztus 8-án volt a mellnagyobbító műtétem. Mentor 325cc moderate plus implantátumot kaptam. Rá egy hónapra el kellett távolítani az implantátumot sebfertőzés miatt. A jobb oldali implantátummal minden rendben. A kérdésem az lenne, hogy előfordulhat hogy a szervezetem lökte ki az implantátumot? Illetve hogy ha már egyszer ez megtörtént velem, akkor nől az esélye az ismételt sebfertőzésnek ha vissza lesz helyezve az implantátum? Az utolsó kérdésem pedig az lenne ha ugyanúgy a 325cc implantátum kerül vissza helyezésre akkor nem lesz különbség a két mellem között, nem kell ilyenkor picivel nagyobb az elhalt szövetek miatt? Előre is köszönöm megtisztelő válaszát. Üdvözlettel, K. Viktória

Tovább a válaszhoz 2020-04-03

Kedves Dr. Pataky Gergely, A várakozási idő a teljes fájdalom mentes gyógyulásra már 10. hónap. Ennyi idő alatt teljes mértékben érezhető a két oldal közötti különbség. Az egyik oldal teljesen panasz mentes és szép, a másik oldal vízszintes irányú csúszkàlàsa az alvàs pihenés minőségét is rontja. A mellbimbó túl érzékenységre, napközben, kismamák által használt bimbó védőt kell használni, és zuhanyozás közben is túl érzékeny,szinte már fájdalmas. A felismerés, hogy nincs rendben az egyik oldal akkor lett világosabb, mikor a másik oldal teljes mértékben tünet mentessé vált. Persze az egyik oldal jobban fáj, ezzel a tanáccsal is ellàttak, viszont az az oldal első perctől kezdve jobban fáj. 285 ml ' nem nagy' implantátum esetén is gondolom van erre megoldás, hogy a helyén maradjon az implantátum? Ha az orvosom ezt a korrekciót nem vállalja, fordulhatok más doktorhoz is? Jeleztem a panaszom, korábban is az orvosnál, konzultáció alkalmával, a legutolsó alkalommal a nem tudom, és a lehet a borda ív hajlàsi íve miatti vízszintes csúszás mértéke nagyobb mint a másik oldalon, érzet különbség sem győzött meg. Nincs ilyen szintű gerinc ferdülésem ami a borda íveket is befolyásolja. Feltevés ha ezt lehet korrigálni a mell csúszás mértéke, a golyó érzést megszüntetése és érzete az implantátum helyén maradása lenne a célom. Szép termesztés hatású lett a mell formája, és különbség nem látszik kívülről. A munka, utazás, normál életvitel közben egyre többet igazgatott melltartó, mert fáj, éles nyilalló fájdalom, csúszkàl, kellemetlen 10 hónap alatt kicsit elfàrasztott már lelkileg is. Előre is köszönöm és várom válaszát. Üdvözlettel, Katalin

Tovább a válaszhoz 2020-02-17

Kedves Doktor Úr! 6 hete volt a mellnagyobbításom egy másik klinikán. Az egyik mellem jelenleg feljebb helyezkedik el hiába hordom a leszorító pátot és masszírozom. Ezáltal a jobb mellem (amelyik feljebb van) jóval nagyobbnak tűnik, mint a bal, ami szépen a helyén van és teljesen panaszmentes. A melleim láthatóan szimmetrikusak voltak kiinduláskor. Nagyon aggódom mi lesz így és helyre áll e ez az állapot, mivel sajnos jól látható a különbség. Ha esetleg külső segítség kell hozzá azt a műtét után mennyi idővel lehet és érdemes megtenni? Válaszát előre is köszönöm! Szabina

Tovább a válaszhoz 2020-01-03

Tisztelt Doktor Úr! Állítólag a nők közel 60%-a utólag nagyobb méretet választott volna mint a beavatkozás előtt. Én az elégedett 40%-hoz szeretnék tartozni. Ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Volt egy konzultációm régebben ahol 350 cc nél maradtunk izom alatt.(175cm magas, 60kg, A80 mellméret) Attól tartok a műtét során izom alá ültetve legalább 50 cc ami ,,nem látszik,, úgymond elvész,beágyazódik? Úgy gondoltam 400 cc szeretnék és akkor biztosan 350 cc lesz. Tudna valamit tanácsolni vagy csak személyesen? Köszönettel: Barbara

Tovább a válaszhoz 2019-12-20

Kedves Doktor Úr! Asszisztensei javaslatára írok egy levelet, hátha így képek segítségével is meg tudja ezeket válaszolni. Két évvel ezelőtt volt mellnagyobbításon. E-mailben elküldtem a zárójelentést. Most úgy érzem, hogy fele ekkorra mellekkel is bőven elégedett lennék. Mit lehet tenni? Sajnos nem sok információt találtam az interneten mellimplantátum kisebbítésről. A technikai hátteréről és a lehetőségekről érdeklődnék. - Várandóság idején megnőhet a mell. Érdemes lenne-e még ezelőtt végrehajtani a műtétet, hogy ne legyen addig még nagyobb a mellem? - Az implantátum behelyezése után megnyúlik a bőr. Mi az a méret, amire le lehetne csökkenteni a melleimet, hogy még ne kelljen egyéb vágásokat végezni felvarráshoz? - Ilyen műtétnél ki kell szedni a tokot vagy a meglévő tokot használja? - A gyógyulási folyamat ilyenkor megegyezik az első alkalomnál tapasztalt érzettel, idővel? - Van egy másik észrevételem is. Úgy érzem a melleim kissé szétállnak és nagynak találom a melleim közti teret. Számomra túlságosan meghaladják a mellkas vonalát. (Lehet ez a méretből adódik.) Változtatható az elhelyezkedés is egy ilyen műtét során? (- A válaszok kutatása közben fedeztem fel a mellimplantátum betegséget. Önnek mi a véleménye erről? Végzett már eltávolító műtétet?) Csatolok egy képet magamról és pár képet azokról a munkáiról, amik tetszenének magamon. Tudom, hogy sok minden adottság kérdése is, de remélem, hogy tud javasolni megoldást. Válaszát előre is nagyon köszönöm! Edit

Tovább a válaszhoz 2019-07-22

Tisztelt Doktor Úr! 15 éve teljes mirigyállomány eltávolítása mellett expanderes Becker implantátumot kaptam, tökéletesen rendben volt minden. Pár hónapja láthatóan megnagyobbodot ez a mellem. Az operáló orvos az expanderen keresztül kétszer leszívott a sóoldatból, de ameggyire a bőr enged, mindig megduzzaz, nem fáj, mammografia és uh negatív ill az ultrahangon gyakorlatilag az üres implantatum latszik. Tokvastagodás mem észlelhető szálagos folyadék látszik a bőr alatt 1-2 cm vastagsagban. Gyulladás nincs és nem volt. Implantátum cserét tervez a sebész. Mi lesz a termelődö folyedékkal? Mitöl lehet? Nyugalomban levo progressiv systemas sclerodermam van kb 5 éve. Lehet köze az elozmenyekhez? Válaszát várva köszönettel: Klára

Tovább a válaszhoz 2019-05-06

Tisztelt Doktor úr! Érdeklődnék, hogy a kórházba kell-e magammal vinni ennivalót? Köszönettel: Éva

Tovább a válaszhoz 2019-04-24

Kedves Doktor úr! Az én kérdésem az implatnátum cseréjével kapcsolatos. 12 évvel ezelőtt, Magyarországon lett beültetve a mellimplantátum. Sok költözésnek köszönhetően, a műtétet igazoló papírokat elvesztettem, így sem a méretet , sem a pontos típusát nem ismerem az implantátumnak. Érdeklődtem a műtétet végző orvosnál, hogy meg-e van még az eredeti példány, de sajnos nemleges választ kaptam. Csak a gyártó nevét tudtam meg “Silimid”. Én úgy emlékszem, hogy 360-380 as lett beültetve, de a párom másként tudja. Az implantátum cseréjének az oka, esztétikai jellegű. A bal oldal kisebbnek tűnik, kerek formájából veszített, míg a jobb oldali formája megmaradt, de kb. 1 cm.-vel feljebb helyezkedik el a bal oldalhoz képest. Két Palsztikai sebésznél jártam eddig, különböző válaszokat kapva. Az első vélemény a bal oldal |||. tokzsugorodás gyanús a jobb oldal felcsúszhatott az implantátum. A második szakvélemény a bal méretű implantátum kezdetleges tokzsugorodás gyanús,de tapíntásra ennek jellegzetes jeleit nem mutatta, a jobb oldali felcsúszott .Amennyiben a tokzsugorodás a műtét során bebizonyosodik, a cserét nem végezné el. Az implantátumokat eltávolítaná, majd néhány hónap után az új implantátumikat behelyezné. Az első doktor a kezével nagyon gyengén vizsgált meg, míg a második doktor sokkal erőteljesebb szakértelemmel. Nekem fájdalmam nincs, csak formailag látom, hogy bizony az idő megviselte a kicsikéket. 12 év alatt érkezett meg egyetlen gyermekem , ezidő alatt 15 hónapig szoptattam, probléma mentesen, fogyás-hízás, futás-sportolás, nos mozgalmas évek voltak. Genetikámnak köszönhetően a mellem nem ereszkedett meg, olyan mértékben , hogy a bimbóudvart feljebb kellene varrni , ebben mindkét doktor egyetértett. Viszont mégis rengeteg kérdés felmerült bennem , amire szükségem lenne. Az implantátum mindkét esetben Polytech lenne. Az első doktor javaslata: formát én eldönthetem , a már meglévő zsebbe” izom alá”, és méretnöveléssel helyezné be az új implantátumot, hogy a mell bőre kitöltődjön. A méretet én is eldönthetem. Mivel nem vagyok tisztában a mostani pontos mérettel , így neki gondot okoz az implantátum kiválasztása a későbbiekben. Sem a tokosodásról sem a mostani méret behatárolásáról nem eset szó. Míg második doktor: semmikép nem ugyanabba a zsebbe, és nem izom alá, hanem izom elé, forma anatómiai, a méret hasonló , mint a mostani, vagy egy mérettel nagyobb, de ezt még nem eldöntött, hisz a régi implantátum eltávolításánál derül majd ki pontosan melyik méretet tudja úgy behelyezni, hogy a mellett kitöltse. A mostani implantátum lehetséges méretét (tól-ig) behatárolta, ezáltal 3 méretet rendel majd be, melyek közül dől majd el melyik lesz a nyertes. Ezek tudatában kérem tanácsát, hogy az információk közül melyiket tekintsem az én esetemben meggyőzőnek. Ami aggaszt, az a izom elé helyezés, mert félek ennek hatására, a melleim gyorsabban elindulnak majd lefelé, az évek elmúltával. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel, Piroska

Tovább a válaszhoz 2018-09-12

Tisztelt Doktor Úr! Egyik barátnőm pár hónapja esett át mellnagyobbításon az Ibériai-félsziget kisebbik országában. A barátnőm vékony. Nagyon érdekes műtétje volt, itthon még nem is hallottam ilyenről. Az egyik mellét a mellbimbó körül 180 fokban alul vágták körbe – ha a teljes kört egy óra számlapjának képzeljük el, akkor „3 órától 9 óráig” –, és nem látszik semmi heg, vagyis nem lehet szabad szemmel látni. A másik mellén „12-től 6 óráig” benn a barna részben – a bimbóudvarban – vágták, ez hajszálnyit látszik. A kinti orvos azt mondta, nem a barna részen kívül vág, hanem a barna részen belül, mert a barnában sokkal jobban gyógyul. Az implantátumok a mellmirigyek alá, izom fölé kerültek, 360 köbcentis kerek, enyhén érdes, ázsiai gyártmány. A műtét úgy történt, hogy a barátnőm reggel 9-re bement, délután 3-kor pedig hazaengedték. Azt mondták neki, hogy a kutatások alapján az otthon jobban, gyorsabban gyógyulnak a betegek. A műtét után volt 10 alkalmas mell masszázs, benne volt az árban. Hetente 3-szor műtét után 1 héttel kezdődött. Segíti a mellműtét utáni duzzanat lemenetelét. Ezt nyilván nem az orvos csinálta. Mindezért 5000 eurót kellett fizetni. Pataki doktor úrnak mi a véleménye erről, tényleg jobb a mellnagyobbítás így? Köszönettel: Katalin

Tovább a válaszhoz 2018-09-04

Tisztelt Doktor úr. Végső elkeseredesemben fordulok önhöz. Mell korrekciós műtétre lenne szükségem,de sajnos nem találok orvost aki segítene,vagy segíteni tudna. Eddig 2 mutetem volt ,mind kettő 4 évvel ezelőtt kb. Gondoltam megpróbálok együtt élni a mostani melleimmel, de időről időre egyre jobban lóg le és meg sorolhatnám.Több híres orvosnál is jártam az utóbbi 1 évben, sok-sok mindenkinél, eddig reménytelenül .Ma már kimerem jelenthetem hogy Magyarországon nem vállalja el senki a helyre állító mutetemet. Ön az utolsó remenyem ,hogy itthon Magyarországon segítséget kaphatok.Tobszor is próbálkoztam már önhöz bejutni,de hossz a várólista:)Kedves kolléganője elmondta,hogy doktor úr csak valamikor jövőre tudna megnézni,és esetleg műteni.Igazaból nekem bármikor jó lenne a műtét ,persze jobb lenne minél előbb ,de természetesen tudnék varni is..Csak fontos lenne tudnom hogy a doktor úr tud-e segíteni vagy nem.Nem szeretnek meg hónapokig kételyek közt maradni,hogy kaphatok e öntől segítséget,vagy külföldön kell tovább probalkoznom. Kérem doktor úr,szanjon rám egy kis időt hogy meg mondhassa nekem hogy tudja-e nekem ön segíteni,vagy probalkozzak tovább külföldön .Par fotót csatolok a melleimről. Tisztelettel, Linda

Tovább a válaszhoz 2018-07-24

Tisztelt Doktor Úr! Két évvel ezelött emlönagyobbításon estem át, 315 polytech texturális felületü anatómiai implantátum kerültizom alá beültetésre. Az egy éves kontrollon minden rendben volt, viszont néhány hónappal késöbb tokzsugorodás s bevérzés alakult ki,minek következtében januárban dréncsövel eltávolítottak 3dl vért, s februárban a bal mellemen korrekciós mütétet is végrehajtottunk. Az üreg kitisztítása s részleges tokeltávolítás történt a hátsó falról, implantátumcsere nem történt. Amütét után szeróma alakult ki,amely kb. 8hét alatt húzódott le, azóta redök s hullámok mellett az egész implantátum kitapintható. Ennek 5 hónapja, s a bal mellem formára már azonos a jobbal,viszont hason fekvésnél még mindig keményebb, s még melltartó keresztül is kitapintható a hullámosodás, elöre hajolva pedig rettentöen látni is. Aktív sportolást nem végzek, ha befeszül a mellizom, mintha két részre dudorodna az implantátum, nagyon kellemetlen. Az orvosom szerint egy újabb mütét, implantátumcserével sem segítene, a mütét óta úgy érzem, csak az idöt húzzuk. Rettentöen csalódtam ebben az egészben, s tanácstalan vagyok, ezért szükségem lenne egy másodvéleményre. Olvastam a polyuretán implantátumokról is,de jelenleg leginkább arra hajlok, hogy véglegesen eltávolíttatom. Az anyagi vonzata már nem érdekel a dolognak, csak problémák nélkül szeretnék aktív életet élni. Köszönöm a válaszát. Anna

Tovább a válaszhoz 2018-07-03

Kedves doktor úr! Kérem olvassa el levelem. Remélem a választ még ha nem is posztolják ki, hiszen majd olvasni fogja nem vagyok egy szilikonreklám. Mara vagyok ,43 éves . 24 évesen döntöttem úgy, hogy a mellnagyobbítást választom. Akkor is fontos volt az egészségem, és a legjobb minőségű kohezív géllel töltött implantátumot választottam. Kár ezt már latolgatni, hogy mit mondott az orvos és én mit fogtam fel ,mert sajnos total úgy emlékszem hogy azt mondta nekem,hogy ez a műtét egy életre szól, és nem kell cserélni az impit. Természetesen 15 év után már nem volt szép , az egyik zsugorodni kezdett,így cserélni kellett. Orvost váltottam mert nem akartam b kosárnál nagyobbat,és sajnos az első orvosom azt eröltette hogy nagyobb legyen. Orvosváltással is műtétem jól sikerült. Nem lett nagyobb, és nem lóg ,szerencsém van(az olvasottak után) be is fogadta a szervezetem, van egy kis rippling, de el tudom fogadni 😊. Viszont ami nagyon foglalkoztat mostanában, hogy mi vár rám e tekintetben a hátralévő életemben, hiszen fiatalon,amikor még elvileg regenerálódnak a sejtjeink…még így is 15 évet bírt akkor most hogyan fogunk kinézni 70 évesen? Erre sajnos azt mondta nekem az első orvosom hogy azok a hölgyek akik mellet nagyobbítatnak erre nem szoktak gondolni. Bocsánatot kérek , de kivétel vagyok és szerintem még bőven vannak társaim. Lehet ítélkezni hogy hiúságunk áldozatává válunk. Nem vagyunk sem szentek sem angyalok. De a legjobbat szeretném kihozni a helyzetből ha már megcsináltam magamnak a problémát. Ha a legjobb esetben 20 évet bír az implantátumom,akkor 54 éves leszek amikor következne a műtét(jobb esetben ha ráverünk még pár évet, de 60 évesnél tovább biztosan nem húzom) Sajnos az én orvosom idősebb korban van ,javában nyugdíjas lesz. Mindenképp másik orvost kell majd keresnem. Ezért is írok. Az ön oldala nagyon bizalom ébresztő😊. 100% -os a döntésem , hogy nem tetetnék be a régi implantátum helyére újat. Ha csak valami nagyon meggyőző érvet olvasnék, vagy találkoznék olyannak aki idősen is teljes, és nő implantátummal együtt. Mert ilyet nem nagyon lát az ember a neten sem sehol, csak a nevetségesebb nem követendő példákat. Nem nagyon találtam implantátum eltávolításával kapcsolatban írásokat, de valami azt sejteti, hogy ez kockázatos, és talán nagyobb műtét, nehezebben gyógyul mint a mellnagyobbítás. Itt jön a kérdés: Ha ez nagy műtét, akkor nem érdemesebb-e fiatalabban elvégeztetni. Lehet jobb ha nem várja meg az ember a muszály kategóriát. A szervezet regenerálódása szempontjából nem szerencsésebb-e? Hiszem hogy sok egészségére igényes nő hozza majd meg ezt a döntést. Hiszen rengeteg nő tetet be implantátumot, és ez a korosztály még fiatal. Ez probléma 20 év múlva beérik sajnos. Évekkel érik a személyiség és háttérbe szorul a külsőség. valamint félő hogy 70-80 éves korban régen műtött implantátumos mell nem túl esztétikus.(biztosan vannak kivételek én tiszteletben tartom a más döntését) Kor csak egy szám. Én unokáját pátyolgató egészséges nagymama kort álmodtam meg magamnak.Nem szeretnék 70 évesen mellplasztika elött állni (már ha az altatást engedné az egsézségem) . Én csak próbálom ezt az egészet reálisan látni. UI.: Tudja mi a fura Doktor úr? Megműtettem a melleim, mert nem tudtam akkor elfogadni hogy kicsike, azt gondoltam minden pasi azt vislatja hogy nincs, és sajnos csak ennek hiányát láttam a tükörben. Szépek lettek műtét után, de soha nem éreztem magaménak. Ha az idézőjeles szépségemre gondolok,hogy mi lehet vonzó rajtam,,a mellem eszembe sem jut . Soha nem lett éke a testemnek. most meg szinte csupán egy probéma forrása. De nyilván ha nem is a méret a lényeg, az ember szeretne egy elviselhető látványt a tükörben látni. -volt már ilyen kérés? implantátum végleges eltávolítása?mi a tapasztalat? Talán felvarással még viselhető látványt is lehet elérni,még ha nagyon aprócska mellekről van is szó.. Ha erre kerül a sor számít hogy az implantátum mennyi idős (problémamentes implantáumról van szó) 10-15, vagy akár várjam meg a 25 évet ha nincs gond? eltávolítás szempontjából számít az utolsó műtét után eltelt idő? Az ön munkája gyönyörű, főleg amikor valóban boldogságot okoz hölgyeknek, és álmokat vált valóra. Az én kérésem, kérdésem nincs ilyen felemelő. És biztosan nem is motiváló, hiszen szépíteni hivatott a hölgyeket. De aki így gondolkodik mint én, az ugyanúgy visszakapja önmagát a műtét által. És talán nem kisebb kihívás ez sem mint egy mellnagyobbítás. És higgye el ,ugyanolyan hálás lennék ,mint aki nagy mellekre vágyik. A problémám nem tűzoltás, és nem is sürgős 😊 .A legnagyobb tisztelettel várom a választ , és reális gondolatot a témáról. Köszönöm hogy elolvasott.! M.

Tovább a válaszhoz 2018-06-26

Tisztelt Doktor úr! Általam látott munkái és a különböző fórumokon olvasott vélemények alapján gondoltam,hogy bizalommal fordulhatok önhöz, szükségem lenne még egy szakvéleményre. Németországban élek, itt volt mellnagyobbitasom 2018 májusában. Az orvosom,mivel ez igen nagy ország és itt nincs ismerősöm aki ajánlott volna bárkit is, internetes értékelő oldalak alapján választottam. Igyekeztem az anyagi korlataimon belül a legjobb orvost megkeresni. Münchenben volt a műtétem egy ambuláns klinikán. 200 cm3 dél Kóreai középmagas texturalt felszínű implantátumot kaptam, mondván, hogy nagyobb nem fér be.Emelett bimbó körüli felvarrásom is volt. Az operáció 7900 euróba került, gyakorlatilag az összes spórolt pénzem erre az álmomra ment el. Az, hogy nem vagyok elégedett, nem kifejezés. A mellbimbóm egyszerűen borzasztóan néz ki, a méret szerintem nevetségesen kicsi a mellkasi adottságaimhoz. A kívánságom egyébként egy szép teli B kosár lett volna, én is és a férjem is a kis melleket preferáljuk. Tegnapi nap folyamán a 3 hetes kontroll vizsgálaton jeleztem a problémát az orvosomnak, a válasza az volt, mind a mellbimbóm állapotát mind pedig a szerencsétlen méretválasztást illetően,hogy nagyon sajnálja, de gyakorlatilag az én "hibám" ebből ami nekem volt, ennyit lehetett kihozni. Én ezt a választ nem tudom elfogadni, számos mellnagyobbitas galéria tanulmányozasa után ezt egyszerűen csak a felelősség alól való kibújásnak tartom. Korrekció, stb szóba sem került,fogadjam el, próbálják meg együtt élni vele... Komplikaltabb esetekben is sokkal szebb eredményeket láttam,igy nem szeretném ezt az állapotot elfogadni. Szeretném a véleményét kérni,a mellékelt fotók alapján,hogy fogadjam e el az orvosom véleményét, vagy pedig én látom jól és ez bizony egy rosszul sikerült mellplasztika? Egy másik orvos véleményét is kértem, mert úgy hiszem, minimum kettő másik orvos véleménye szükséges, illetve a betegjogi képviselet is ennyit fog kérni amennyiben hozzájuk fordulok. A másik doktor véleménye egyébként az, hogy ez egy rosszul sikerült mellplasztika,sem az implantátum mérete, sem a választott technika nem volt megfelelő. 177 cm vagyok, 60-62 kg, mell alatti körméretem 74-75cm, 33 éves, két gyermekem van, többet nem tervezünk. Szép melleket szerettem volna,ehelyett szomorúságot és újabb rengeteg kiadást kaptam... E-mailben küldök képet az alapomról és a mai, 3 hetes műtét utáni állapotomról. További szép napot kívánok önnek, tisztelettel : Amina

Tovább a válaszhoz 2018-06-15

Üdvözlöm, Doktor Úr! Egy kérdésem lenne és nagyon köszönöm ha válaszol! Februárba volt 9 éve,hogy mellnagyobbító műtétem volt! Mentor implantátum került beültetésre. Eddig nagyon meg voltam vele elégedve. De kb 1 éve,mindkét mellem széle hullámos lett. Eddig csak érezni lehetett,mostmár látni is. 3 éve szültem,nem tudom,hogy számít e ez. 176cm vagyok és 57 kg. 9 éve is ennyi voltam. Akinél volt a műtétem azt mondta,hogy ez teljesen normális,mert vékony vagyok! De 9 éve is vékony voltam,mindig is. De azt mondta ez normális. Ön szerint is az? Nagyon köszönöm előre is a válaszát! Betti

Tovább a válaszhoz 2018-06-12

Tisztelt Pataki doktor! Kombinált mellnagyobbító műtétem volt 8 hete. Jobb mellemben belső mirigyállomány felfüggesztés és bimbóudvar áthelyezés történetét implantátum behelyezéssel, még a bal mellemben csak implantátum behelyezés történt . A 4 hetes kontrollon jeleztem az orvosomnak, hogy két mellem nem hasonló méretű, de nem is hasonló formájú. Ő azt mondta senki melle nem egyforma, az én alapom sem volt egyforma, 3-4 hónap még változnak, legyek türelmes, ősszel jelentkezzek majd. Közben a bal mellem alján úgy éreztem, hogy ott mozog valami, súlya is van, a bőröm feszül alul, néha szúr, fáj, nyom . Mikor kicsit előre hajolok, pl. fogmosásnál, érzem hogy valami mozog a mellemben , vagy ha krémezem a karom , s kicsit felemelem , minta ugrálna ott bent valami, igen rossz, kellemetlen érzés. Éreztem valami nem stimmel a bal mellemmel. A jobb olyan, mintha nem is lenne, teljesen eggyé vált már velem, pedig azon ugye felvarrás is volt. Nem értem el a doktort, így az asszisztensnő javaslatára e-mailt írtam képekkel és sok kérdéssel, de nem kaptam rá valaszt. Kicsit vártam, gondoltam sok a munkája,majd egy hét elteltével kértem időpontot konzultációra. Mutattam a doktornak hogy a bal mellem lejebb van , más az íve alul mint a jobb mellemé. Elmondtam miket érzek, semmilyen melltartó, top nem kényelmes, 5 percenként igazítom vagy a mellem vagy a melltartókat húzom lejebb. Azt mondta igen látja, tényleg lejebb van a bal mellem fél centivel. Valószínű a kötőszövetem laza , így megereszkedett az implant,A jobb mellem szép, az a jó forma, és az jó helyen van. Ősszel korrekció kell. Kérdésem az lenne 7 hetesen még nem korai , hogy megereszkedett az implantátum ? A bal mellem is fel kellett volna varrnia? Dual Plane technikával lettek behelyezve az implantátumok. Előfordulhat, hogy az implat kicsúszott az izom alól, nem a szöveteim ereszkedttek meg? Másik emailben küldök képeket és részletesebb leírást is . Nagyon hálás lennék, ha megnézné a képeket és válaszolna kérdéseimre. Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel: Hedvig

Tovább a válaszhoz 2018-06-03

Tisztelt Doktor Ur! Mellnagyobbitásom volt 5 hónapja, és az egyik mellemet sajnos fel is kellett varrni. A felvarrt mellbe (bal) került 350cc a másikba pedig 400cc méretű implantátum került. Nyilván az első 2-3 hétben hatalmas volt a különbség és a felvarrt, kisebb implantátumú mellem sokkal nagyobb volt az ödémák miatt, tudom ez teljesen normális. Viszont most,hogy eltelt 5 hónap sajnos még mindig a bal mellem sokkal nagyobb mint a jobb és nagyon csalódottnak érzem magam. A sebészem elmondta,hogy nyugodjak meg, 6-8 hónap is lehet mire (viszonylag) egyformák lesznek , és mindkettő implantátum a helyére kerül. Igazából az lenne a kérdésem,hogy létezik ilyen,hogy a nagyobb egyszer csak összemegy pár hónapon belül? Hogy tud elfogyni a mellszövet fogyás nélkül,hogy jóval kisebb lesz? Nekem ez nagyon kilátástálannak tűnik. Nagyon el vagyok keseredve, már az újabb műtéten gondolkodom. Köszönöm! Barbara

Tovább a válaszhoz 2018-06-02

Kedves Doktor Úr! 45 éves vagyok, két gyermek édesanyja , megereszkedett melleimbe 2006 augusztusában implantátumokat ültettek be Ausztriában . 325 ös méretben. 2007 ben bal mellemet újra műtötték szintén Ausztriában tokzsugorodás miatt és jobb mellbimbó udvaramat kisebbítették és kicsit felvarrták. 10 év múlva ismét úgy éreztem bal mellem gömbölydedebb ismét tokzsugorodás volt valoszínűsíthető és szerettem volna kicseréltetnibaz implantátumokat. Eddig mirigy alatt voltak az implantátumok. 2017 júliusában ismét műtöttek izom alá helyezett implantátumokat kaptam és a bal tok eltávolítása után erre az oldalra 345 ös míg jobb oldalra 325 ös kerek sima Negor típusu implantátumokat kaptam. Jobb mellemmel teljesen elégedett vagyok, de bal oldalon nem jött le az implantátum és a formája is deformált volt ezért orvosom 2018 április végén újra műtött.Újra alakította a tokot de 2 héttel a műtét után ismét aggodom nem tetszik a formája. Szeretném kérdezni mi lehet a baj, változhat e a formája... Kérem segítsen ! Már lassan 1 éve strandra , uszodába nem megyek mert még ruhában is feltűnő a két mellem assszimmetriája. Jelenlegi orvosom azt mondja ha most sem megy a helyére az implantátum végleg el kell távolítani. Nagyon kétségbe vagyok esve. Várom mielőbbi válaszát. Tisztelettel: Anikó

Tovább a válaszhoz 2018-05-26

Kedves Doktor úr! 18 éve egy kerek, alanyony profilú, 280 köbcentis impantátumot rakattam be, mely közvetlenül mirigy alá került. 18 éven keresztül semmilyen panaszom nem volt vele, ezt követően az állomány megfogyatkozott mellem kicsit megkeményedett így másfél évvel ezelőtt egy másik - külföldi - plasztikai sebésznél (az első meghalt) megtörtént a csere, aki egy Mentor típusú 500 cc anatómiai) betétet helyezett be, ugyanúgy izom fölé. A műtét előtt ugyan kiderült, hogy előrehaladott tokzsugordásom van, mégis ugyanabba a tokba kerül be az új implantátum. Lehet ez? Nem lett szép anatómiai csepp formája, deformáltnak érzem, sőt a barátnőim is annak látják. Kidomborodik az implantátum felső széle is. Pénteken visszamentem a plasztikai sebészemhez a kontrollra és elmondtam Neki a problémámat, az idegentest érzést, a nyomást, a fájdalmat, illetve azt is jeleztem, hogy az UH kezdődő tokzsugorodást és többszörös gyűrődést mutat. Megvizsgált (ami szintén fájt), majd közölte, hogy nincs ezzel a mellel semmi gond, teljesen szép, el fog múlni a fájdalom és a formája is kialakul, csak várjak még, illetve innentől ne hordjak melltartót, hogy megereszkedjen és ívesebb legyen az alja... (Egyébként a műtét után már másnap lekerült a kötés, sportmelltartóban jöttem haza, amit aztán 6 hétig hordtam, majd a doki tanácsára elhagytam) Kérdeztem, mégis meddig várjak és mi van, ha nem fog változni semmi?!?! Erre azt felelte, ha fél év alatt sem változik semmi, akkor kicseréli az implantot egy kisebbre(?!?!?!?) Nem értem, h miért kéne kisebbre, mikor pont Ő beszélt rá erre a méretre, azt mondta, ha magasabb profilút választunk, akkor jobban fog érvényesülni az anatómiai forma... (Izom alatt biztosan érvényesült is volna, de sajnos ez mirigy alá került) Azt reméltem szép, természetes hatású, telt melleim lesznek! Szóval az orvosom mindent kimagyarázott és gyakorlatilag lerázott, hárította magáról a felelősséget. Engem ez nagyon bánt, mert én nem hiszem, h ez a mell valaha is jobb lesz, a fájdalom sem akar múlni és a formája is szinte hónapról-hónapra egyre csak torzul. Ha nem gond, akkor csatolnám a műtétem zárójelentését és a néhány napja készült UH vizsgálat eredményét, illetve mellékelek a mellemről néhány fotót is, szeretném, ha Pataki doktor ezeket szemrevételezné, nagyon kiváncsi lennék a véleményére! Én ezt nem szeretném ennyiben hagyni, mert tudom és érzem, hogy valami nagyon nem OK a bal mellemmel! Ön szerint ilyen esetben mit lehet tenni? Egy MR felvételt érdemes lenne csináltatnom, az látja jól, hogy milyen stádiumban van a zsugorodás? Ha bebizonyosodik a Baker III., a cserét teljes körűen állja a Mentor cég? Ha igen, akkor választhatok másik orvost, vagy ugyanazzal kell helyrehozatnom? Köszönöm szépen a gyors választ! Szeretnék elmenni Önökhöz konzultációra. Tisztelettel, Natália

Tovább a válaszhoz 2018-05-18

Kedves Doktor úr! Sajnos kis mellel áldott meg a sors, ezért 2001-ben kés alá feküdtem és egy kerek formájú, 220cc impantátumot rakattam be, mely közvetlenül mirigy alá került. 16 éven keresztül élvezte testem szeretetét, soha semmilyen szövődmény, panasz nem volt vele, az elöregedése miatt viszont sajnos meg kellett egymástól válnunk, így 1 évvel ezelőtt ugyanannál a plasztikai sebésznél megtörtént a csere, aki egy Mentor típusú 445cc anatómiai) implantot helyezett be. A műtét kozben ugyan kiderült, h Baker III. std. kapszularis kontraktura alakult ki mindkét régi implantatumom körül, ennek tudatában a doktor mégis ugyanabba a “zsebbe” ültette be az új implantot is. Sajnos az esztétikai élmény az új mellemnél elmaradt, anatómiai formája pedig azóta sincs, sőt! A felső pólus mindkét mellemnél kerekebb, mint az alsó (a doki folyamatosan azzal nyugtatott, hogy le fog húzódni, sajnos ez a mai napig nem történt meg), tónusosan kirajzolódik az implant felső széle is, ezáltal sajnos természetesnek egyáltalán nem nevezhető. Raadasul a két mellem nem is lett egyforma, a bal oldali a kezdetektől fogva fáj, feszít, nyom, idegentest érzetem van, sajnos a mellbimbóm lejjebb van és kifelé néz a másikhoz képest. A tegnapi UH kezdődő kapszularis kontraktura lehetőségét, illetve többszörös gyűrődést mutat. Ön szerint mit lehet ilyen esetben tenni? A tokzsugorodás stadiumát MR vizsgálat ki tudja mutatni? Nem tudom pontosan, hogy a Mentor garancia mire nyújt védelmet, mindenesetre nem szeretnék még egy zsebbe nyúlós műtétet emiatt... Válaszát várom és előre is köszönöm! Üdv, Antónia

Tovább a válaszhoz 2018-05-06

Kedves Pataki doktor úr! Kialakult nálam a tokzsugorodas, - már évekkel ezelőtt- és mostanra már talán szemmel is látható a hullámosodas. Olvastam, hogy bemetszessel is megszüntethető, - érdekelne, hogy Ön vallal-e ilyen műtétet- vagy esetleg ultrahanggal puhítható. Szeretném megtudni, hogy erre alkalmas a hagyományos , - általam csak ez ismert - készülék? Amennyiben igen, lenne kedves leírni par szóban nekem, hogy gellel együtt kell-e végezni, és napi pár perc elegendő-e, mert úgy tudom a hosszabb alkalmazás, csökkenti a saját zsírallomanyt? Minden információt köszönök, üdvözlettel Réka

Tovább a válaszhoz 2018-03-22

Tisztelt Doktor Úr! Nagyon el vagyok keseredve. Sportoló vagyok. Versenyszerűen fitness versenyeken indulok. Mindig is kis melleim voltak. Amikor az elsö mellimplantátumom került be, egy álmom vált valora. Aztán a sportnak köszönhetöen szétcsúsztak és ki kellett cseréltessem. Nagyobb lett, más márkájú. Nagyon kiméltem, de bárhogy figyeltem is rá, már kezd megint szétcsúszni. Egy vagyont költöttem a két műtétre igy is. És megint nem azt látom amit szeretnék a tükörben. Nagyon elkeseritő, mert egy sportoló is nő, mégsem szép amit látok és nem érzem jol magam a börömben. Mi a megoldás erre? Már a komolyabb sport abbahagyásán is gondolkozom, de ez igy nem maradhat, tarthatatlan állapot. Csak akkor egy részt adok az életemböl ha azt abba hagyom. Mi erre a megoldás? Van erre valami technika? Vagy nekem 3évente ujra kell csináltassam? Nem olyan anyagi helyzetben vagyok sajnos h én ezt megtehessem. Valami megoldás van erre? Mert ez nagyon elkeseritő. Köszönöm. Éva

Tovább a válaszhoz 2018-03-15

Tisztelt Dr. Pataki Gergely! 3 éve volt egy mellnagyobbításom máshol, aminek az eredményével nagyon elégedett voltam. Azóta megszületett a kisfiam, akit 4 hónapig tudtam szoptatni, ezután -vagy talán már szoptatás alatt is- jelentkeztek az első problémák: kissé megnyúltak a melleim és ettől ún. Double bubble hatásúak lettek. Fogytam. Gondoltam, majd korrigáltatom őket, ha összegyűlik rá a pénzem, de azóta mintha kicsúsztak volna az implantátumaim a hónalj irányába, és diszkomfort érzéssel jár a fekvés, hajolgatás, hirtelen karmozdulatok van, hogy közben érzem ahogy mozog a mellemben ide-oda a protézis, amit ezelőtt sosem tapasztaltam. Ha a hátára fekszem, teljesen szétcsúsznak a melleim, másfél-két tenyérnyi hely lesz az implantátumok között. Viszont ami egyre jobban aggaszt, hogy a bal mellem belső oldalában egy tojás nagyságú kemény duzzanatot fedeztem fel, ami akkor fájdalmas, ha óvatosan megnyomkodom. Mi lehet ez? Egyre többet érzek szúrásokat, nyillalásokat mindkét mellem egy-egy pontján. Egyébként szabad szemmel nem látható a keményedés, természetes hatásúak a melleim. Júniusra van mri-re időpontom, ahol az implantátum épségét fogják vizsgálni, és akkor fogok menni emlő ultrahangra is. A plasztikai sebészemet pedig már a leletekkel a kezemben szeretném felkeresni, mert külföldön élek a másfél éves kisfiammal, ezért nagyon nehezen tudom megoldani az utazgatást és az ő felügyeletét, valamint csak 2 hétre tudok hazajönni. Ezekkel a tünetekkel valószínűsíthető, hogy még idén egy újabb műtét vár rám? Doktor úr szerint mi lehet a problémáim oka? Zsugorodás vagy az elcsúszás okozhatja ezeket? Ha elcsúsztak, az a sebészem hibája? Ilyen esetben teljes áron fog újra megműteni? Sajnos már nem bízom az orvosomban ezek után, de egy teljes árú műtétet sem tudnék megfizetni, ezért mennék hozzá vissza. Nem tudom mit tegyek... Elnézést, hogy ilyen hosszú lett! Hálás lennék ha válaszolna! Klára

Tovább a válaszhoz 2018-03-04

Tisztelt Doktor Úr! Egy olyan problémával fordulok Önhöz,mely már hónapok óta vissza-visszatérö fájdalommal s nyomásérzettel felgyülemlik a folyadék az egyik mellemben. 20 hónapja estem át az augmentáción, izom alá, csepp formájú 315 Politech implantátum került be, a féléves s egyéves kontrollon is minden rendben volt. Kb. Fél éve volt az elsö folyadékgyülem, sajnos azóta néhány havonta újra visszatér, s közben a tok is egyre keményebbé vált. Jelenleg ott tartunk,hogy egy drénbeültetéssek lecsapoljuk a folyadékot,mintavétel s antibiotikumos kezelés is követi azt, s meglátjuk, szükséges-e a mütéti beavatkozás ill. A tok eltávolítása. Az orvosommal bizalommal kezeljük a dolgot,mégis másodvéleményre lenne szükségem, mivel a korábbi bejegyzései közt egy hasonló esetröl olvastam. Az érdekelne, vajon megoldható-e a lecsapolással a probléma, vagy mindenképp szükséges a mütét? Az esztétikai része már teljesen hidegen hagy a dolognak, csupán az egészségem érdekel, mivel sajnos a folyamatos felgyülemlett folyadék miatt korlátozva érzem magam a munkámban s a mindennapokban is. Válaszát elöre is köszönöm ! Üdvözlettel, Zsuzsanna

Tovább a válaszhoz 2018-01-18

Tisztelt Doktor Úr! Másfél hónappal ezelőtt volt egy elhalt ikerterhességem.A műtét után kezdődzek a gondok a jobb mellemben. A bimbó alatt kitapintottam pár kissebb csomót.Ultrahangon nézték,az ultrahangos szerint ciszták,ám felfedezett folyadék gyülemeket az implantátumom tokjai körül. Nőgyógyászati és sebészi konzultációt javasolt. A nőgyógyász szerint várni kellene még pár hónapot mert valószínű hogy a terhességi hormonok okozzák. Ám 3 nappal ezelőtt a jobb mellem teljesen eldeformálódott,kerek helyett tojás alakja lett. Félkör ívben ki van dudorodva a belső és az alsó részen a mellbimbótol 1cm-re.Mintha az implantátum "szélét" lehetne kitapintani (puha). Nem fájdalmas,de van hogy átcsúszik ide oda...A hónaljamban érzek néha "csípő,égő" érzést. A sebész aki műtött (4éve), szabadságon van,szerinte is a terhesség okozott némi problémát és nem hiszi hogy az implantátum mozdult volna el. Egy hét múlva visszajön a szabadságról,ha addig nem múlik el menyjek el hozzá. Egy hét még hosszú idő és elég ideges vagyok,nem e kiszakadt az imlantátum, nem tudok elképzelni mást ami ilyen formában dudorodna ki a mellemből. Elnézést hogy hosszúra sikerült,válaszát előre is köszönöm. Éva

Tovább a válaszhoz 2018-01-02

Kedves Doktor úr! Szeptember elején voltam a doktor úrnál mellnagyobbítással kapcsolatban konzultáción. Akkor abban maradtunk, hogy ha sor kerül műtétre, akkor csepp alakú (horizontálisan ovális?, azaz szélesebb, mint magas) texturált felszínű implantátum kerülne beültetésre (kb 220-240 cc), mell alatti behelyezéssel, félig izom alá. Illetve a bal mellemet egy kicsi megereszkedés miatt néhány belső öltéssel fel lehetne varrni. A konzultáció nagyon részletes és meggyőző volt, szinte minden kérdésemre választ kaptam, és igen eltökélten távoztam a rendelőből :) Viszont -"házi feladatként"- abban maradtunk a Doktor úrral, hogy - mivel azt korábban is terveztem - elmegyek még egy konzultációra egy kollégájához. Ma voltam nála, (és semmi jelét nem tapasztaltam annak a negatívumoknak, amelyeket az interneten olvastam róla:)), ő is részletesen elmondott mindent, viszont kicsit más műtéti megoldást javasolt. Szakmailag nem tudom megítélni a különbséget, viszont nekem szimpatikusabb az Ön által felvázolt megoldás. A kérdéseim ezekkel a különbségekkel kapcsolatosak: Amit ő javasolt: félig izom al helyezett kerek implantátum vagy izombőnye alá helyezett implantátum - ezt nekem kellene eldöntenem. Az izombőnye alá helyezést azért javasolta, mert ha nem is versenyszerűen, de heti háromszor teniszezek, és szerinte ez implantátum gyűrődést okozhat, ha izom alá helyezi. Mivel kerek implantátumról van szó, nem mell alatti redőnél helyezné be, hanem hónaljnál.. A mell alatti vágást azért nem javasolná, mert szerinte nem garantálható, hogy a vágás a későbbi mell alatti redőbe kerül és nem fölé. Arra kérdésemre, hogy miért nem csepp alakút javasolt, azt mondta, hogy a kicsi megereszkedés miatt ennél a formánál tovább ereszkedne a mellem, illetve fekve nem lenne természetes formájú. Ilyen kételyem nincsen, csepp alakúval - ahogy önnel a konzultáción beszéltük - felül egyenes, alul teltebb mellem lehetne, és nem kezdődne túl magasan a mellem, hanem inkább a mellbimbótól lefele és oldalra nőne. Tehát a leginkább a teniszezés kérdése aggaszt, hogy a doktor úr által előírt szünet (tudom, több hónap is lehet) után tudom-e folytatni a mostani intenzitással (heti 3X a korombeli nem versenyző nőknél kicsit erősebb edzés:)), ha izom alá kerülne az implantátum. Illetve tényleg előfordul, hogy a műtéti heg nem a mell alatti redőbe kerül? Előre is nagyon köszönöm a válaszát. Üdvözlettel, Emese

Tovább a válaszhoz 2017-10-03

Tisztelt Pataki Doktor! Egy éve volt mellnagyobbító műtétem (Mentor szilikonnal), de nem vagyok elégedett az eredménnyel (melleim túl távol állnak egymástól) és az egyik hegem sem gyógyul rendesen. Az akkori orvosom szerint ez természetes, de más szakember véleményére is kiváncsi lennék. Köszönettel: Anett

Tovább a válaszhoz 2017-09-29


Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.