vissza a bejegyzésekhez

Az ajakformálás művészete, ajakfeltöltés, ajaknagyobbítás

Média 2012. július 02.

Mosoly-dizájn

Dr. Pataki Gergely plasztikai sebész a Kiskegyed Fitt nyári számában beszélt az ajakformálásról:

*** Gondolták volna, hogy egy nő, élete során átlagosan több mint 2 kg rúzst fogyaszt el? Ez nem is olyan furcsa, ha belegondolunk, hogy az ajkak formája nagymértékben meghatározza arcunk karakterét.

A száj már az őskorban is a fiatalság, termékenység egyik szimbóluma volt és ma is az egyik legerotikusabb testrészünk. Talán ezért is költünk olyan sokat ajakápolókra, sminkre. Szakértőnk, Dr. Pataki Gergely plasztikai sebész szerint, két fő oka van annak, ha egy nő ajakfeltöltésre vállalkozik. „Az egyik az, ha akinek veleszületetten vékonyabb a szája. A másik a korral jár: az arc kötőszöveti állományának öregedésével együtt az ajkak is elvékonyodnak és ráncok jelennek meg körülötte. Ritkán, de az is előfordul, hogy baleset, vagy fejlődési rendellenesség miatt túl vékonyak, vagy aszimmetrikusak az ajkak.” – kezdi a doktor úr.

*** Mosoly dizájn

„Az ajakfeltöltéssel a szép alakú, kis ajkakat tehetjük teltebbé, illetve korrigálhatjuk a száj aszimmetriáját. Az ajakformálás ill. “mosoly design” során célunk, hogy olyan egyéni mosolyt alkossunk, ami az egyéniséghez, archoz illik, a páciens ajkával, fogaival harmonizál. Nem egy diszharmonikus, mesterséges, túltöltött állapot elérése a cél, hanem a természetesség.
A plasztikai sebésztől ez művészi igényességű odafigyelést és precizitást követel, anatómiai, valamint szájsebészeti, sőt fogászati alaptudást is. Vannak olyan alapelvek, amelyek támpontokat adnak a tervezéskor és a megvalósításkor. Ilyen például az ajkak horizontális harmóniája: a metszőfogak élein és a szemfogak, ill. a kismetszők csücskein átvezetett vonal mosolygáskor párhuzamos lefutású az alsó ajakkal, a mosolygáskor kilátszó íny pedig a felső ajakkal párhuzamos.” – avat be a gyönyörű mosoly titkába a szakember.
Formálhatjuk az ajak középső részét, hogy pl. az ún. Cupido-ívet kiemeljük. Alakíthatjuk az orrszárny-száj közötti részt, és az orrnyílások, ajakközép közötti redőt és kiemelkedést is. Tölthetünk a szájzugba is, mosolygósabbá téve az arcot alaphelyzetben.

*** Felszívódó formálás

„Ha először végzünk ajaknagyobbítást, mindenképpen a felszívódó formálást javasoljuk, ennek alakja változtatható, biztonságos. Ilyen esetben a töltőanyag precíz adagolásával érhetjük el a kívánt formát, be lehet kalibrálni, kinél milyen mennyiségre van szükség. A páciens megfigyelheti, majd eldöntheti, milyen ajkak illenek leginkább arcához és ezt lehet korrigálni, rátölteni. A hyaluronsav természetes anyag, és az emberi szervezetben is megtalálható, nem okoz allergiát és a beavatkozásnak nincs szövődménye sem, ráadásul a hyaluronsav stimulálja a saját kollagén képződést, tehát hosszútávon fiatalító hatású.” – tudjuk meg a plasztikai sebésztől. „A nagy tisztaságú jó minőségű hialuronsav az ajkakból körülbelül egy a-másfél év alatt felszívódik, – folytatja Pataki doktor.

*** Lehet tartós is

„Aki már többször átesett ilyen ajakformáló (ajaknagyobbító) beavatkozáson, és nem szeretné kétévente újra kezelés alá vetni magát, hanem tartós eredményre vágyik, annak a tartós ajakimplantátum beültetése jó megoldás lehet.” – árulja el a szakember. „A tartós ajakimplantátum egy tömör szilikon csík, amely több méretben kapható, felső és alsó ajakba egyaránt beépíthető.. A kis műtéti beavatkozás során pici „alagutat” készítünk a felső és alsó ajkak izomrostjai között, ebbe húzzuk bele egy speciális technikával a tartós ajakimplantátumokat. Ezek a szilikonrudacskák nem szívódnak fel, azonban a műtét után néhány napig kerülni kell a csókolódzást, a rágósabb, illetve a túl hideg vagy túl meleg ételek fogyasztását, mert elmozdulhatnak. Fontos az is, hogy ebben az időszakban védekezzünk a herpesz ellen, illetve, hogy a páciens megjelenjen az előírt kontroll vizsgálaton. Később finom masszírozással segíthetjük, hogy az implantátum elnyerje optimális helyzetét.” – teszi hozzá. „A szilikon implantátum előnye, hogy nem lép kapcsolatba a szervezettel. Ugyanakkor a folyékony szilikonnal való szájfeltöltés tilos, mert hegesedést, csomósodást okozhat. Tilos továbbá az ajkakba bármilyen műanyagszármazékot tölteni. – hangsúlyozza Pataki doktor.

*** Saját zsír befecskendezése

„A különböző típusú injekciós készítmények mellett ajakfeltöltés saját zsírral is végezhető. A saját zsírtöltéses eljárással is szép eredményeket érünk el. Fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt bátran ajánlható. Ilyenkor a test más területéről (pl. hasfali zsírszövet) zsírleszívással eltávolított zsírt fecskendezünk az ajkakba. A saját zsír rejuvenációs, azaz fiatalító és regenerációs hatású, nagyon szépen kifeszíti az ajkakat és a benne található mediátorok képesek eltüntetni a finom ráncokat is. Inkább a volumen kiemelésére, térfogatnövelésre alkalmas, formázásra kevésbé, erre inkább a hyaluronsavat javasoljuk, Természetesen ezen eljárás során is felszívódik a beadott zsírmennyiség egy része, de a többi végérvényesen beépül a szövetek közé. Ennek mértéke egyéni. A saját zsírral történő ajakfeltöltés és ráncfeltöltés egyre gyakrabban alkalmazott technika praxisunkban.”

*** A kollagén és a szilikonolaj nem korszerű

Még mindig gyakran hallani a kollagénnel és szilikonolajjal történő szájfeltöltésről, de aki maximális biztonságra törekszik, az alaposan tájékozódik, mielőtt rászánja magát a beavatkozásra. „A kollagén régebben volt divat, a hyaluronsav térhódítása előtt, ma már nem számít korszerűnek, mivel állati eredetű anyag. A szilikonolaj káros, csomósodást, gyulladást okozhat és az anyag elvándorol.” – árulja el a plasztikai sebész.

*** Helyreállító műtétek

Sokszor azonban nem pusztán a szép külső iránti vágy, hanem születési rendellenesség vagy baleseti sérülés teszi szükségessé a beavatkozást. „Az ajak helyreállító műtétei leggyakrabban ajakhasadékos gyermekek esetében történnek, amikor is törekszünk a bőr, az izmok és az ajakpír szimmetrikus egyeztetésére. Az ajak invazív plasztikai műtétei során általában a nyálkahártyán keresztül korrigálják az ajkak rendellenességeit, így az ajkak kisebbítése is megoldható.” – folytatja a doktor úr. „Lehetőség van még irha csík beültetésére is, ami szintén tartós, de ahhoz, hogy irhát nyerjünk, másik területet kell megbontani, ezért ezt az eljárást leginkább komolyabb sérülések után, helyreállítás során alkalmazzuk.” – teszi hozzá.

*** A természetes hatás titka

Elrettentő lehet a sok nőnél látható „kacsacsőr-szerű” természetellenes hatású ajak. Ez azonban elkerülhető. „Ez a túltöltés, a nem szimmetrikus és a nem jó helyre – leginkább túlzottan az ajkak szélére – történő töltés miatt alakul ki. Sajnos az ajakformálást más szakmák – pl. fogászok – is kezdik végezni. Ezért fontos olyan szakembert választani, aki képzése során a legtöbbet foglalkozott az ajkak anatómiájával, helyreállításával. A szájüregben való pontos tájékozódás nem helyettesíti a plasztikai sebészeti képzést, szemléletet és adott esetben szükséges művészi látásmódot.”


Feliratkozás új bejegyzésekre

Thanks for subscribing!

 Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.