vissza a bejegyzésekhez

Defibrillátor is van a csomagtartómban – dr. Pataki Gergely – Lóerő Magazin

Interjúk 2013. február 22.

Lóerő Magazin – 2013.02.

Dr. Pataki Gergely plasztikai sebész és egészségügyi közgazdász, a Premium Plasztikai Sebészet mellett a János kórház Gyermeksebészeti Osztályának plasztikai ambulanciáját is vezeti. Számos karitatív szervezet tagja.

Nemrég jött haza a világ egyik legszegényebb országából, Bangladesből. Vezetésével ingyen operált két héten keresztül a ma

gyar alapítású plasztikai sebész csapat, és száznál is több nő és gyermek esélyét hozta vissza a normálisan élhető élethez. Amíg itthon a magánrendelőjében többnyire a szebbé válást keresik páciensei – köztük szépségkirálynők, ott veleszülett vagy szerzett rendellenességek korrigálásáé volt a főszerep.

– Mióta van jogosítványod?
– A gimnázium utolsó évében szerez­tem. Édesapám jó vezető, és ő inspirált, hogy minél hamarabb szerezzem meg. Korábban, zárt helyen tanítgatott, hogy szokjam a kocsit.

– Mi vonzott az autókhoz?
– Szerintem ez egy ősi ösztön. Régen a lovakat akarta az ember uralni, most a lóerőket. Őrzök egy fényképet, amin kétéves koromban Amerikában a nagyapám Buick-ja vezető ülésén állok, és szorítom a kormányt.
– Mennyi idő múlva ültél először egyedül autóban a jogsi megszerzése után?
– Nagyon hamar. Megkaptam a szüleim VW Jettáját. Szerettem. Jellemző volt rá a német precizitás. Nagyon jól össze volt rakva.
– Milyen autóid voltak?
– A Jettát egy Golf III követte. Megfogott a márkára jellemző precíz és átgondolt technika. A vezetés igazi élményét, a hat- és nyolchengeresek benzinmotorok adta eufóriát azonban egy másik német márka, a BMW autóiban találtam meg sok évvel ezelőtt.
– Mit tartasz fontosnak a járművednél?
– A szakmámból kifolyólag nagyon vigyá­zok a kezeimre. Mivel kesztyűben nem szeretek vezetni, ezért a kormány­fűtésre igényt tartok. Legyen kényelmes az ülése, mert gyakran járok Németor­szágba operálni! Legyen élmény vezetni! A megbízhatóság mellett, az autó legyen szép is, hiszen ez is megha­tározza, hogy milyen kedvvel nézünk rá, és ülünk benne! Legyen valódi esztétikai élmény, mint például egy szép női arc vagy test, ahol a formák és az arányok harmóniában vannak!
– Hogyan vezetsz?
– Nem szeretem az értelmetlen sebesség hajhászást, a határozott dinamikus köz­lekedés híve vagyok, szem előtt tartva egymás biztonságát. Gyorshajtásért sajnos már engem is büntettek, ezért igyekszem a sebességhatárokat betartani.
– Mi volt a legnagyobb sebesség, amit kipróbáltál?
– Nem emlékszem pontosan, de a német autópályákon néha elengedem a gyeplőt.
– Nem félsz a sebességtől?
– Ha biztonságban vagyok, akkor nem. Szörfözöm és hódeszkázom is, amiknél szintén a sebesség adja az élményt, és ott még kasztni sincs körülöttem.
– Soha nem kerültél még vészhelyzetbe?
– Magam soha, de már többször vehettem rész utakon életmentésben, nem csak mentőzés közben. Egy árokba fordult autóból például én húztam ki a vezetőt. Ugyanez megtörtént Németor­szágban is, és a Baja felé vezető úton például előttem hajtott fának egy fiatal­ember. Mellkasi és koponyaűri vérzése volt, valamint combcsontja eltörött. Autót úgy még nem láttam összezúzva. A Lada hátsó futóműve ötven méterrel volt távolabb. Később a fiú édesanyja jött megköszönni, hogy megmentettem a fia életét. Pedig csak része voltam az életmen­tésének. Nem véletlen, hogy a csomagtartómban van nyakrögzítő, kanül, infúzió, defibrillátor. Bármikor tudok segíteni. Volt, akit én tettem a mentőhelikopterbe az általam bekötött infúziókkal.
– Te nem okoztál még balesetet?
– Nem, de pár napja történt, hogy a kórházban a gyógyszerszállító kisbusz oldalról nekihajtott az autómnak. A fiatal sofőr más irányba nézett, és mindkét baloldali ajtómat megnyomta.
– Mi volt a legjobb autó, amiben ültél?
– Amerikában van egy plasztikai sebész kolléga, aki régi Porsche-kat gyűjt. Ő a kormányt is átengedte. Egy olyanba beülni, az egy különleges, máshoz nem hasonlítható érzés. Gyönyörű ősz volt, a levelek a napfényben fantasztikus színekben pompáztak. A sebesség, a biztonság, a lóerő, és mindez az ottani széles, végtelen utakon és az erdőn át, fantasztikus volt. Ott vezettem Ford Mustang-ot is.
– A kollégád nem féltette odaadni a kocsiját?
– Többször operáltunk együtt, úgyhogy megbízott bennem.
– Amikor nem te vezetsz, akkor hogyan viselkedsz?
– Igyekszem nem beleszólni a vezetésbe, de azért izgulok.
– Milyen “jó” külföldi élményed volt még?
– Izlandon béreltünk egy Toyota Yaris-t. Terepjárót szerettünk volna, de azt nem sikerült szereznünk. Gleccserek mellett és gleccsereken át haladtunk az öcsémmel. Mire az egészet bebarangoltuk, totálkáros lett a kocsi.
– Mi volt a legnagyobb távolság, amit megállás nélkül levezettél?
– Többször is megtettem az utat egyhuzamban Düsseldorfba, ami 1200 km. Hasonló távolság lehet Monaco is, ahová az évente megrendezett Anti-Aging világkongresszus miatt szoktam menni. Szeretek vezetni, a hosszú koncentrációval soha sem volt problémám.
– Kikapcsolódásként is szoktál vezetni?
– Lehet, hogy megtenném, mert szeretem, de nincs rá időm.
– Bangladesben nem béreltél autót?
– Nem szabad. Ott olyan a közlekedés, hogy csak sofőrrel szabad menni, és azok közül is csak nagyon jóval. Minket mindig egy dzsip vitt a kórházba a szállásunkról.
– Milyen autót vennél, ha nagyon sok pénzed lenne?
– Nekem teljesen megfelel az a kocsi, amivel járok. Nem mondom, egy BMW 760Li megmozgatná a fantáziámat, de semmiképpen sem gépkocsit vennék, hanem inkább egy rendes altatógépet a szegénykórházba, Bangladesbe.

Forrás: http://loero.hu/magazin/interju/item/227-m%C3%A9g-defibrill%C3%A1tor-is-…


Feliratkozás új bejegyzésekre

Thanks for subscribing!

 Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.