vissza a bejegyzésekhez

Etiópia 2017. Egy különleges ország a látószögemből

Blog 2017. október 15.

A feladatunkat, hogy megértsük a világ nagyobbik, szegényebbik felét, úgy tudjuk teljesíteni, hogy elmegyünk oda és figyelünk. Ki lassabban, ki gyorsabban lesz figyelmes az összefüggésekre és ezek belátásával ötleteket kapunk, hogy hogyan tudunk majd segíteni orvosként, vagy egyszerű emberként itt és máshol. Az is lehet, hogy ott helyben nem tudunk.

Mi motiválja az embert, amikor elhagyja az európai komfort zónáját és ismeretlen, veszélyes, új helyekre megy ? …  Az is, hogy segíthessen.  Az ember mindig kétszer “sír”. Az első és az utolsó napon. A kulturális sokk után az első impulzus az, amikor szembesülünk a szegénységgel, elesettséggel, fájdalommal. Az elutazáskor a köszönet, barátság és a segíteni akarás és a visszavágyódás gondolatai. Amikor az ember újra megvilágosodik, többet kap, mint valaha adhatott. Az ember megtanulja, hogy az élet rendkívül törékeny és nem vehetjük magától értetődőnek. Megérti, hogy a szegénység komplex probléma és sokszor keveset tudunk tenni, vagy nem tudunk semmit sem tenni a szenvedés ellen.

Etiópia a világ egyik legkülönlegesebb országa. A páratlan szegénység, páratlan keresztény ősi kultúra és páratlan természeti kincsek országa. Ráadásul jelen tudásunk szerint innen indult a modern ember evolúciója. Etiópia a profi fotósok tárháza lehet, szerintem az amatőröké is..

A 100 milliós lakósságú Etiópia (Afrika második legnépesebb országa) még ma is Földünk egyik legszegényebb országa, ahol az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék összege mindössze 795 dollár, amivel a 229 országot tartalmazó listán a 214-ik helyen áll. A GDP/fő mellett a gyermekhalandóság, a várható élettartam, úthálózat fejlettsége, és sok minden más mutató alapján Etiópia sajnos biztosan a legrosszabbul teljesítő országok között van. Az etiópok többsége kis falvakban él. Jelentős részük pénzzel csak ritkán találkozik, különben – tapasztalatom alapján is – gyakran a lehető legprimitívebb cserekereskedelmet folytatják. E mellett az etiópok nagyon kedves és vendégszerető emberek.

Az írni-olvasni tudók aránya a 15 évesnél idősebb lakosságon belül 2016-ban is csak átlagosan 49% volt, ami nagy nemek közti eltérést mutatott: a férfiaknál 57% (2003-ban 50%), a nőknél 41% (2003-ban 35%). A lakosság közel 2/3-a keresztény, 1/3-a muszlim. A kulturális különbségeket jól mutatja, hogy – ugyan alig hihető – de a nők 15-49 éves lányok és nők 74 %-a körül van “metélve”. Ez a nemiszerveket csonkító praktika 23.8 millió nőt érintett 2013-ban Etiópiában. Küzdenek, küzdeni kell ez ellen. E mellett a statisztikák alapján nagyon gyakori az irányított házasság és a nők elleni erőszak. Etiópiának van mit behoznia.

De a legfőbb probléma messze nem ez, hanem 2017-ben is a szárazság, éhínség, alultápláltság és a járványok. A lakosság túlélése csak azon múlik, hogy időben megjönnek-e a rendes évi esőzések.

A sokadik év, hogy a globális időjárás változás (idén az el Nino) miatt egyre kevesebb a csapadék. Dél-Etiópiában ismét százezrek jutottak az éhínség küszöbére, 2017. szeptemberére… Etiópia súlyosan eladósodott ország és csak a külföldi segítség mentheti meg…

Etiópiának gyakorlatilag nincsen nemzetgazdasága. A lakosság nyolcvan százaléka a kezdetleges földművelésből és állattenyésztésből él.  Hiába ered az Egyiptomot életben tartó Nílus vízhozamának kilencven százaléka Etiópiából ( Kék-Nílus), mivel az országban gyakorlatilag nincsen mesterséges öntözés (és talán nem is lesz a közeljövőben, mert Egyiptom konkrét katonai fenyegetéssel reagál minden a Nílus megcsapolására irányuló elképzelésre).

Ennek megfelelően Etiópiában emberemlékezet óta rendszeresek az éhínségek. 1984-ben több százezren haltak meg az ország északkeleti részén (Afar, Eritrea), ennek hatására indult a Live-Aid kampányt.  Az azóta eltelt harminchárom évben csak az akadályozta meg az újabb, hasonló kaliberű tömeges éhhalált, hogy a nyugati segélyszervezetek évről-évre el tudnak juttatni annyi élelmiszert Etiópiába, ami éppen elég a lakosság túlnyomó többségének életben tartására. És ők is sokszor az utolsó pillanatban érkeznek…

Tapasztalatom alapján az országban nehéz segíteni, a külföldi segélyszervezetek munkáját nagyon megnehezíti a bürokrácia. A 100 milliós ország helyi kórházaiban sokszor ellátatlanok a fejlődési rendellenességgel születettek, és a sérültek, képzett orvos alig van, aki ilyet operáljon,  de a politikusok mégis vonakodnak elfogadni a külföldi segítséget…. Nekünk marad Banglades és Nigéria a következő években, ott már kiépített nyomvonalak, hatékony összeköttetések és megtapasztalt gyógyulások vannak.

Az út végére az ember rádöbben, hogy nem kell minden tervet mindenáron keresztül vinni és eszembe jut kalkuttai Teréz Anya a Béke Nobel-díj átadási ünnepségen mondott rövid, sokatmondó (talán irónikusan rövidke) beszéde: „Hogyan segíthetjük elő a világbékét? Menjünk haza és szeressük a családunkat.”

(PG)

/Fotók: Pataki /


Feliratkozás új bejegyzésekre

Thanks for subscribing!

 Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.