Mellnagyobbítás után aszimmetria

2018-06-03

Tisztelt Pataki doktor! Kombinált mellnagyobbító műtétem volt 8 hete. Jobb mellemben belső mirigyállomány felfüggesztés és bimbóudvar áthelyezés történetét implantátum behelyezéssel, még a bal mellemben csak implantátum behelyezés történt . A 4 hetes kontrollon jeleztem az orvosomnak, hogy két mellem nem hasonló méretű, de nem is hasonló formájú. Ő azt mondta senki melle nem egyforma, az én alapom sem volt egyforma, 3-4 hónap még változnak, legyek türelmes, ősszel jelentkezzek majd. Közben a bal mellem alján úgy éreztem, hogy ott mozog valami, súlya is van, a bőröm feszül alul, néha szúr, fáj, nyom . Mikor kicsit előre hajolok, pl. fogmosásnál, érzem hogy valami mozog a mellemben , vagy ha krémezem a karom , s kicsit felemelem , minta ugrálna ott bent valami, igen rossz, kellemetlen érzés. Éreztem valami nem stimmel a bal mellemmel. A jobb olyan, mintha nem is lenne, teljesen eggyé vált már velem, pedig azon ugye felvarrás is volt. Nem értem el a doktort, így az asszisztensnő javaslatára e-mailt írtam képekkel és sok kérdéssel, de nem kaptam rá valaszt. Kicsit vártam, gondoltam sok a munkája,majd egy hét elteltével kértem időpontot konzultációra. Mutattam a doktornak hogy a bal mellem lejebb van , más az íve alul mint a jobb mellemé. Elmondtam miket érzek, semmilyen melltartó, top nem kényelmes, 5 percenként igazítom vagy a mellem vagy a melltartókat húzom lejebb. Azt mondta igen látja, tényleg lejebb van a bal mellem fél centivel. Valószínű a kötőszövetem laza , így megereszkedett az implant,A jobb mellem szép, az a jó forma, és az jó helyen van. Ősszel korrekció kell. Kérdésem az lenne 7 hetesen még nem korai , hogy megereszkedett az implantátum ? A bal mellem is fel kellett volna varrnia? Dual Plane technikával lettek behelyezve az implantátumok. Előfordulhat, hogy az implat kicsúszott az izom alól, nem a szöveteim ereszkedttek meg? Másik emailben küldök képeket és részletesebb leírást is . Nagyon hálás lennék, ha megnézné a képeket és válaszolna kérdéseimre. Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel: Hedvig


PMA
Kedves Hölgyem!
Köszönjük megkeresését!
Klinikánk vezető orvosával, dr. Pataki Gergellyel egyeztetve az esetét, azt tudom Önnek írni, hogy nehéz véleményt alkotni személyes vizsgálat nélkül, de mindenképp elmondható, hogy még valóban alakulni fognak az emlők.
Doktor úr véleménye szerint az alsó áthajlási redőt újra kellene varrni és egy megfelelően kiválasztott poliuretán implantátum által biztosított stabilitás a későbbiekben megoldhatja a problémát. Az, hogy szükséges lenne-e a felvarrást optimalizálni, esetleg megismételni, csak vizsgálat után lehet megmondani. Kezelőorvosával minden bizonnyal megtalálják a megoldást. Sajnos doktor úr kapacitás hiányában jelenleg nem tudja fogadni konzultációra.
Minden jót kívánva üdvözli Önt,

Zita

dr. Pataki Gergely plasztikai sebész asszisztense

 Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.