vissza a bejegyzésekhez

Magyar orvosok világraszóló missziója – interjú Pataki doktorral (Figyelő)

Interjúk 2018. június 09.

Sziámi ikrek szétválasztó műtétjét mindig nagy szakmai és laikus érdeklődés övezi. Ezúttal a világ egy háromfős magyar orvoscsoport munkáját figyeli. Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely egyedüliként vállalta el a veszélyes, többlépcsős műtétet. A missziós munkáról Pataki Gergely mondta el tapasztalatait. (Lengyel Gabriella interjúja, Figyelő 2018/13., 72-74. o.)

– Honnan jön az indíttatása a karitatív munkához? Otthonról hozta, vagy már felnőttként, tudatosan döntött így?

– Az orvoslás része a karitatív tevékenység, hiszen munkánk és amortizációnk egy része – pl. az éjszakai sürgősségi ügyelet – nyilván megfizethetetlen. A családban sok orvos van, nyilvánvaló volt, hogy segíteni kell. 1997-ben határoztam el, hogy leendő plasztikai sebészként Magyarországon és szegényebb országokban is e szerint fogok cselekedni, ám akkor még nem volt meg a pontos helyszín. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány 2002-es létrehozásában az is motivált, hogy fiatal orvosként sok olyan beteget láttam, akinek a kiszolgáltatottsága megindított.

Dr. Alemany Erzsébettel, az Osteuropa-Hilfe Alapítvány vezetőjével 21 éve ismerkedtem meg Bottropban, ahol annak idején sebészi gyakorlatomat szereztem, majd dolgoztam. Elképesztően inspirált a határon túli magyarok iránti elkötelezettsége. Erzsébet asszony ma már 82 éves – március elején volt alkalmam találkozni vele –, de még mindig szeretettel pakolja fel a teherautókat és küldi főként a határon túli magyarok lakta vidékekre.

A plasztikai és égési sebészi szakvizsga után pedig éreztem, hogy olyan tudás került a birtokomba, amelyet kötelességem az emberek javára fordítani. Számomra az orvoslás nemcsak egy szakma, hanem egy misszió is, amely egyszerre hoz hivatásbeli és emberi kiteljesedést. A Banglades iránti elkötelezettségem pedig onnan jött, hogy amikor először voltunk kint, beleszerettem ebbe a békés országba, s rögtön tudtam, hogy ide rendszeresen visszajövök majd segíteni.

– Miként választja szét azt a két világot, amelyben dolgozik – a nyugatit és a keletit? Az esztétikai sebészt meg a helyreállítót?

– A plasztikai sebészet célja minden esetben a test és a lélek harmóniájának a megteremtése, helyreállítása. Úgy gondolom, éppen ezért lehetetlen elválasztani egymástól a rekonstrukciós és az úgynevezett szépészeti beavatkozásokat. Nem tudok olyan példát mondani, hogy a rendbehozatal eredménye ne lenne egyben esztétikusabb is, vagy a szépítő célzat ne vonna maga után egyfajta nagyon komoly, más eszközökkel jóformán kizárt, általánosságban értett „helyrebillenést”. Ugyanígy egy fiatalító műtét során maximálisan igyekszünk a formák mellett pl. az arc funkciójának a megőrzésére vagy adott esetben a javítására.

Ezért szoktam mondani, hogy nekem ugyanúgy öröm, ha egy égési sérülések után helyreállított kezű kisgyermek rám mosolyog, mint amikor egy mellnagyobbításon átesett hölgy immár magabiztosan, önmagát nem szégyellve, boldog és harmonikus kisugárzással, esetleg rendbe jött párkapcsolattal érkezik a kontrollra. Misszióink során tulajdonképpen a plasztikai sebészet mindegyik ágában tevékenykedünk. Alaptechnikákat, lebenyforgatásokat, de szabadlebeny-átültetést is végzünk. Nagyon sok új technikát is alkalmazunk; például hegeknél sajátzsír-visszatöltést hajtunk végre, komolyabb szövethiányoknál „szövetmérnökséggel” (tissue engineering) előállított anyagok beültetését is elvégezzük.

A szakma alapját képező „plasztikai sebészi kreativitással” és a modern szövetpótló lehetőségekkel torzult vagy hiányzó orrszárnyat, ajkakat vagy egyéb testtájakat lehet helyreállítani/visszaadni, az eredetihez hasonló állapotot létrehozni. Vagy ha az nem lehetséges, legalább a funkciót visszaállítani, hogy a betegnek például ne száradjon ki a szeme, kapjon az orrán át levegőt, vagy mozgatni tudja a kezét. Sok olyan újdonságot, technikát vittünk a misszióba, amely a világ nyugati részén már elfogadott. Gondoskodtunk arról, hogy a bangladesi sebészek ezeket megtanulják tőlünk, így később önállóan is el tudják végezni a műtétek egy részét. Nigériában 2017-ben a plasztikai sebészeti alapelveket tanítottuk.

Ami pedig a keleti és a nyugati világot illeti: külföldön sok plasztikai sebész azért kezd el jótékonysági missziókkal foglalkozni, mert szeretne egyfajta egyensúlyt teremteni a mindennapi életében. Ha már reggeltől estig költséghatékonyan kell dolgozni, akkor évente néhány napig vagy hétig (a szabadsága alatt) végezhessen olyan munkát is, ahol nem a pénzelvűség, hanem az emberség a fő szempont. Be kell látni, hogy közgazdasági alapelvek dominálnak az európai mindennapokban.

A külföldi missziók során viszont nem. Ott minden páciensnek a pénzügyi helyzetétől függetlenül segítünk. A szociális indíttatású orvoslásba nem szivárog bele az a haszonelvűség, amelyet egyébként máskor szükségszerűen szem előtt kell tartanunk. Amikor egy szegény országban operálunk olyanokat, akiknek e nélkül esélyük sem lenne a gyógyulásra, akkor a kiégéshez közeli állapotot felváltja az európaihoz képest lelassult világ: mi őrülten száguldunk, ott pedig minden ökrös szekérrel halad. Számunkra ez építő jelleggel hat.

Az interjú folytatása a cselekves.org-on olvasható →


Feliratkozás új bejegyzésekre

Thanks for subscribing!


error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.