vissza a műtétek,kezelések oldalra

A tenyéri bőnye zsugorodása (Dupuytren-kontraktúra)

Mi a Dupuytren-kontraktúra?

(Contractura Dupuytren, tenyéri bőnye zsugorodása)

A Dupuytren-kontraktúra a tenyéri bőnye megvastagodása és heges zsugorodása (aponeurosis), melyhez az ujjizületek hajlítóoldali behúzottsága (zsugorodottsága) társulhat.

A folyamat lényege a kötőszöveti rosttermelő sejtek (fibroblastok) elszaporodása és fokozott, túlzott kollagénrost-termelődés.

A tenyéri bőnye (palmaris aponeurosis) hosszanti rostkötegei, illetve a bőrhöz függőlegesen húzódó rostok érintettek. Gyakran mindkét kezet szimmetrikusan érinti. Orvosi vizsgálattal a kórkép egyszerűen felismerhető, egyéb diagnosztikus eljárást nem igényel. A fenti kórkép ritkábban a talpon vagy a péniszen jelentkezik (Ledderhose-szindróma, Peyronie-kór).

Mik a kiváltó tényezők? Kinél fordulhat elő? Meg lehet-e előzni?

Oka ismeretlen, de az ismétlődő traumák szerepe nem zárható ki, hiszen erős markoló munkát végző embereknél gyakrabban alakul ki. Cukorbetegeknél, egyes pszichiátriai kórképekben is gyakoribb az előfordulás. Genetikai háttere nem teljesen ismert, családi halmozódás előfordul.

Jellemzően elsősorban 30-40 éves kor körül jelentkezik, férfiaknál gyakoribb. Cukorbetegeknél, illetve olyan foglakozású embereknél, akiknél a kezét mikrotraumák sorozata éri, a korai tünetek keresése, felismerése a cél. Az alkohol és a dohányzás – főleg együttesen – növeli a kockázatot.

Mik a panaszok a Dupuytren-kontraktúránál?

A kéz használhatóságának többnyire lassú, évek alatt kialakuló funkcionális és esztétikai romlása. A rostkötegek mellett és alatt fájdalom jelentkezhet.

Mi a gyógymód?

A betegség legtöbbször műtéttel kezelhető hatásosan. Enyhe esetekben szóbajövő alternatív kezelések: a gyógytorna és a fokozott igénybevétel csökkentése a folyamat esetleges lassításához vezethet. Az ultrahangos terápia az egyedüli, mely talán a progressziót lassítja.

Gyógyszeres kezelés: az elmúlt években kifejlesztésre és 2011-ben európai forgalomba került egy kollagenázt (rostbontó enzimet) tartalmazó készítmény, amelynek hatásossága és eredményessége bizonyított, nagyon gyakran a műtét minimálisan invazív alternatívája lehet. Jelenleg az injekciós szer még drága. A beavatkozás egyszerű és számos esetben elkerülhető a műtét. Pataki doktor az elsők közt használta ezt az eljárást Magyarországon.

A gyógyszer neve: Xiapex.

Hogyan zajlik a műtét?

Általános, vezetéses vagy helyi érzéstelenítésben (axilláris, esetenként regionális, illetve lokál anesztézia). A műtéti megoldás lényege a heges bőnye (aponeurosis) eltávolítása.

A műtét nyílt feltárásból, kipólyázásos vértelenségben végezhető. A bőrmetszés után a heges bőnyerostokat teljes egészében eltávolítjuk, figyelni kell a kisebb zsugorodott rostok (septumok) kiírtására is, mert ha azt nem távolítjuk el, az elváltozás recidiválni fog, tehát visszaesés következik be.

A heges kötőszöveti rész sok esetben közrefogja az ér-, idegképleteket, így műtét közben nagy az ér- és idegsérülés veszélye. A zsugorodott bőnye eltávolítása után a vértelenség felengedése, gondos vérzéscsillapítás szükséges. A bőrzárást javasolt plasztikai öltésekkel (atraumatikus fonallal) végezni. Draint a nagyobb beavatkozások esetén célszerű behelyezni. Gondos utókezelés kell. A végleges állapot a 8-12. hétre alakul ki.

Mik a teendők műtét után?

  • A 2. műtét utáni napig az alkar felpolcolása, a drain eltávolítása, a többi ízület mozgatása a feladat.
  • A 3. naptól a 10-12. napig a nem érintett ízületek tornája szükséges.
  • Varratszedés a 10-12. napon történik.
  • Vezetett gyakorlatok végzése a harmadik hétig.
  • A 3. héttől kezdhető az aktív torna.

Mik a lehetséges szövődmények?

Gyulladás, sebgyógyulási zavar, műtét utáni bőrelhalás, ideg- vagy érsérülés. Ezek előfordulási gyakorisága a pontos műtéti technika megválasztásával csökkenthető.

A fenti leírás az érvényes szakmai protokollok, az EBM (Evidence Based Medicine) elvek figyelembevételével és Pataki doktor személyes tapasztalatai alapján készült.

A plasztikai sebész válaszol

Kedves Klinika! Kérdés: Helyileg hol végzik, mennyiért, mennyi időt vesz igénybe, hol kell bejelentkezni az injekciós kezelésre? Tisztelettel: Sándor.

Tovább a válaszhoz 2017-02-01

Tisztelt Doktor Úr! Bal kezemet műteni kellene, javasolt contractúra miatt műtét, Epping plasztika végzése. A státusz: bal nyeregizületben synovitis, az izületben tap. subluxatio, adductios kontraktúra. 2 hónapig szedtem Syno-Tabs-ot. Kérdésem, hogy további porcépítő szedésével el tudnám kerülni a műtétet? Ill. halogatható-e ilyen műtét anélkül, hogy nagyobb baj lenne, tehát, jobb előbb megcsinálni, mint próbálkozni különböző szerekkel a műtét elkerülése végett? Én szeretném elkerülni, de nem tudom, hogy mit tegyek ennek érdekében. Ma vettem Proenzi 3-at is, amiben már kollagén is van, hátha segít. Önnek mi a véleménye? Előre is köszönöm a válaszát.

Tovább a válaszhoz 2011-09-05

 Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.