vissza a bejegyzésekhez

Nem vagyok fotós: egy amatőr műkedvelő gondolatai a hobbijáról

Blog 2018. május 18.

(Figyelem! A következő bejegyzés csak a fotózás iránt érdeklődőknek lehet érdekes!)

Miért kell „nehéz” fényképezőkkel megpróbálni megörökíteni egy beavatkozás előtti arcot vagy a világot, amikor ma már egy iPhone is nagyon szép képeket lő, és zsebben is elfér?

Mert szerintem a „zsebgép” torz realitást és mesterségesen részletgazdagságot ad vissza például egy fényképezett arcról, vagy testről.  Az „igazi”, nagy tükörreflexes fényképezőgép összehasonlíthatatlanul okosabb, az optika tűéles és a teljes valóságot tükrözi. Ezen kívül fontos ez – főként a táj-, vagy szociofotózásnál – számomra azért, mert sokkal nagyobb kreativitást tesz lehetővé ez a maximalizmus.

…Nem tudom, hogy mi ihletett meg, amikor először fényképezőgépet ragadva elkezdtem fotózni, de számos munkámban vannak jelen ma már csak derengő korai impressziók.

Először Amerikába kivándorolt nagyapám hazaküldött korai japán és amerikai fotóapparátusai (Polaroid, Kodak) és filmfelvevői kerültek a kezembe még a 80-as években. Iskolás korom óta mindig is megszállottan érdeklődtem a biológia és a technikai újdonságok iránt. Apám egyre növekvő Panoráma útikönyv-gyűjteményéből (melynek az Amerikai Egyesült Államokról szóló kötetében nagyapám New York-i üzlete is benne volt) merítettem talán az első globális fotózási ihletemet.

Nagyapám a 70-es évek végén előfizetett nekünk a National Geographic-ra, mely iránti rajongásomból kiindulva én is olyan képeket akartam készíteni, amilyeneket ott láttam; olyan kultúrákról és naplementékről, amelyek a kor legszebb szociofotóit tartalmazó (akkor még csak angol nyelvű) kiadványában láttam. A képzelőerő segítségével ott szerettem volna lenni mindenhol. Nem is sejtettem, hogy egyszer szerencsét próbálva a National Geographic amatőr fotóversenyére beküldve beválasztják két képemet az év 100 legjobb amatőr fotója közé. Ezek ugyan talán jól sikerült, de amatőr fotók voltak.

Jóapám NDK-ban gyártott Praktika MTL 5-ösét kaptam meg korán, és filmre, valamint diára fotóztam. Akkor még nem volt zoom objektívem. A fix lencsékkel annál élesebb, jobb képeket lehetett lőni. Táskákban állnak, s talán egyszer, ha szemügyre vett (és kivetített) „alkotások” odahaza. 1997-ben Brazíliában is ezzel fotóztam Pitanguynal a műtéteket a Santa Casa de Misericordia Klinikán, majd az Amazonast.

Az első digitális gépemet, egy Canon PowerShot G1-t (ez egy ún. kompakt, kijelzős kamera volt) 2000-ben rögtön piacra kerülését követően Paraguayban vettem és több évig szolgált páciensek dokumentálására és természetképek készítésére. Fantasztikus volt áttérni a digitális világra úgy, hogy a manuális rekesz-záridő, valamint fényerő (ISO) és élességállítási lehetőségek megmaradtak.

Az Olympus Camedia E-10 tükörprizmás digitális kamera szintén 2000-ben jött ki, de csak pár évre kaptam meg Apámtól, aki munkájához, ipari létesítmények, acélszerkezetek dokumentálására használta előtte. Az első tükörreflexes digitális gépem komoly, nehéz vázból állt és kényelmes markolata volt. Fix 9- 36-mm lencséje 35-140-mm-es lencsének felelt meg, egész szép tartomány.

A fotózásom gyökere az ember és a természet utáni szüntelen érdeklődésem. Ez késztetett arra, hogy folyamatosan utazzak, és több mint 50 ország kultúráját és látnivalóit fedezzem fel, így megörökítve a legapróbb pillanatokat és csodákat a Földön. Az utazások során az ember hagyja, hogy hadd történjenek vele a dolgok. A világ volt rám hatással, amelyben élünk, nem én a világra.

Arra, hogy megszerezzem a fotózáshoz szükséges profi munkatapasztalatot, soha nem volt lehetőségem, hiszen az orvosi tanulmányok lekötötték az energiáimat. Nem volt lehetőségem – egészen a legutóbbi időkig – profi fotósokkal vagy kreatív szakemberekkel találkoznom. Teljesen autodidakta módon tanulva gyakran nagy nehezen jöttem rá arra, amire lehet, hogy könyvekből könnyebb lett volna (pl. apertúra előválasztás, mélységélesség).

Teljesen önálló tanulással a fotóművészetet introspektív módon közelítettem meg, és kihívást csak magammal szemben éreztem, amikor egy művészi víziót akartam egy képsorozattal megvalósítani. Nem vágytam fókuszáló stratégiára. Ehelyett sokkal inkább a sokszínűség, a változatosság mozgatott, a tájképek mellett érdekelt a mozgás, az állatok és a szociális környezetünk, az emberek.

Az utazások, fotótúrák páratlan és lenyűgöző lehetőséget kínálhatnak. Azt szeretném, hogy minden fotó egyedülálló és természetes legyen. Napközben teljesen a természetes fényre támaszkodom, fényképezőgéptől különálló vakut ritkán használok, utómunkát (Photoshop) pedig egyáltalán nem. Napfelkeltekor, napnyugtakor gyönyörű színárnyalatú képeket lehet készíteni itthon és a világ legszebb helyein: a természetes fények szépsége az emberi arcokból, kezekből is kihozza a csodát.

A tervezés – mint a plasztikai sebészetben – jól biztosítja a feltételeket a környezet előnyeinek kihasználásához. A plasztikai sebész is valahol kreatív szakember. Ilyen módon az agy sosem pihen, és hajlamos túlcsordulni olyan gondolatoktól, hogy mit is szeretnék még elérni egy képpel (ugyanúgy, mint egy műtéttel).

Szeretném még jobban finomítani azon készségeimet, amelyeket az állóképek megjelenítésénél tudok kihasználni. Még élesebben, még sokatmondóbban. (Citius, altius, fortius)

Néhány hete először nyílt lehetőségem, hogy Canon (“szemi”)professzionális, talán elsősorban „igényes amatőröknek” készített full frame-es (a lencsében jelentkező terület 99% át lefedő) tükörreflexes fényképezőgépet szerezzek be. Ez nekem a mérföldkő. A nagy rekesznyílású objektívekkel a rendelkezésre álló világítás mellett alacsony zajszintű képeket rögzíthetek, így tökéletes dokumentáció, esetleg valódi „műalkotás-kezdemény” készülhet. Wi-Fi, GPS, HDR mód, RAW feldolgozás: ez mind alap már az EOS 6D Mark II-nél.

A munkámhoz és a hobbimhoz szükségem volt és van egy olyan felszerelésre, amely nekem dolgozik, és nem nekem kell dolgozni rajta – vagyis  a kornak megfelelő nagy teljesítményű fényképezőgépvázra, mely reagál a kéréseimre, illetve különféle objektívek lenyűgöző hatására.

A minap – csak úgy – szétterítettem az elmúlt 15 év fotós felszereléseit. Néhány ügy nagyon kedves a számomra, ilyen például az ember és környezete, illetve a humanitárius munka. Szükségem van arra, hogy a fotódokumentációs eszközt felhasználva segítsem ezeket az ügyeket, és hogy segítsem a munkát is a fotózáson keresztül.

Kedvenc fényképezőgép vázam: mindig az aktuális, jelenleg a CANON 7D Mark II és CANON 6D Mark II.

Kedvenc makro objekítvem:  Canon EF 50mm f/1.4 USM – a sokoldalúság és a képminőség tökéletes ötvözete.

Kedvenc zoom objektívem: EF 24-105mm f/4L IS USM. Ennek tulajdonságai a következőkben. Gyújtótávolság: 24-105 mm. Kompatibilitás: Canon. Felépítés: 18 lencsetag 13 csoportban. Filter méret: 77 mm. Apertúra tartomány: 4 – 22. Minimum fókusz távolság: 45 cm. Nagyítás: 0.23x. Látószög: Horizontal: 74° – 19° 20′; Vertical: 53° – 13°; Diagonal: 84° – 23° 20′. Hossz: 107 mm. Átmérő: 83,5 mm. Súly: 670 gramm.

Kedvenc fotóim:

Állatok

Tovább a galériához →

Szocio fotók, portrék

Tovább a galériához →

Tájképek

Tovább a galériához →

Csendéletek, aktok

Tovább a galériához →

Munkában

Tovább a galériához →


Feliratkozás új bejegyzésekre

Thanks for subscribing!


error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.