fbpx
vissza a bejegyzésekhez

Pataki doktor a Miss Hungary 2017. zsűrijének elnöke volt

Hírek 2017. december 27.

2017. december 16-án rendezték meg a Miss Hungary szépségverseny döntőjét, ahová a 27 döntős három szűrőn keresztül juthatott be.

Az idén 16 fős zsűri elnöke dr. Pataki Gergely plasztikai sebész volt, aki szerint a hazai szépségversenyek közül a Miss Hungary-n a legnagyobb a merítés.

Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt 10 év talán legnehezebb döntését kellett meghozni.

A zsűri Pataki doktor vezetésével megvitatta, milyen arányban kell összevetni a test, az arc és a kisugárzás szépségét, harmóniáját a pontozásnál.

A felnőtt hölgyek szépségversenyénél a rózsaceremónia során a zsűri által titkos szavazással kiválasztott öt, valamint a közönség által kiválasztott egyik hölgyre adnak le nyílt szavazatot a zsűri tagjai egy a hölgynek adott piros rózsával. A zsűri elnökének a sárga rózsája két szavazatot ér. Mivel a versenyen az összes rózsa átadása után patthelyzet alakult ki a második helyezett és a harmadik helyezett között (első és második udvarhölgy), így Pataki doktor újabb, ügydöntő, immáron piros rózsája döntöttel el a szépségversenyen ebben a tekintetben a helyezéseket.

A tinik szépségversenyénél a döntés egyértelmű volt, a szavazatokat a közönség soraiból választható tagokkal kiegészített zsűri többször is újraszámolta.

Igy zajlott tehát a 2017. évi Miss Hungary szépségverseny.

Rövid videó a szépségverseny történetéről (2010):

(Fotók: Járai László és Bemer Miklós)

A felkészülés és a díjátadó:

A hölgyek felvonulása:


Feliratkozás új bejegyzésekre

Thanks for subscribing!

 Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.