vissza a bejegyzésekhez

Szécsi Saci – Énekes

Híres pácienseink

Szécsi Sarolta, 1996. szeptember 04.-én született Budapesten. Ikertestvérével lakik egy fedél alatt. Tanulmányait a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba folytatta, szabadidejében énekversenyeken szerepel. Saci már több tehetségkutatóban is szerepelt, de ezek nem hozták meg kellő képen a nagy áttörést. 2012-ben újra szerencsét próbált a The Voice – Magyarország hangja című tehetségkutatóban. Itt óriási rajongói létszámra tett szert, ráadásul az élő showba is bejutott, ahol adásról adásra küzdött a bennmaradásért. 2012-ben sikerül berobbannia a köztudatba. Több énekversenyt nyert. A budapesti ikerlányok Saci szerzeményével a Born To Fly című dallal már bemutatkoztak a DAL‐2014 nézőinek. A dalt azóta is rendszeresen játssza az MR2‐Petőfi rádió. A Dal 2015‐ös pályázatra beküldött, „Our Time” című közös szerzeményük, a tavalyival ellentétben, ami eredetileg Saci évek óta dédelgetett, önálló dala volt, kifejezetten két énekes számára íródott.  2015-ben az Eurovízió énekversenyen elődöntős lett Szécsi Saci és Szécsi Böbe az “Our Time” dallal.

Forrás: http://starity.hu/sztarok/szecsi-saci/eletrajz/#ixzz2mGp6QrNg

http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/mutott-labbal-all-szinpadra-szecsi-saci/1m50wnm


Feliratkozás új bejegyzésekre

Thanks for subscribing!


error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.